Illusztráció
Két jármű ütközött össze a Kalonda-tetőn hétfőn fél tizenkettő előtt néhány perccel.
2017. július 03., 17:432017. július 03., 17:43
2017. július 03., 18:412017. július 03., 18:41
A 13A jelzésű országúton Szováta irányából Székelyudvarhely felé közlekedő, 63 éves Z. V. foksányi autóvezető túlzott sebességgel haladt, és egy veszélyes kanyarban átsodródott az ellentétes menetirányú sávra, ahol összeütközött egy szemből szabályosan érkező autóval, amelyet a csíkszentgyörgyi, 36 éves N. L. vezetett.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, személyi sérülésről nem kaptak jelentést. A balesetet okozó autóban a sofőr mellett egy 59 éves, szintén foksányi utas ült, a másik gépjárműnek négy utasa volt, ők 9, 14, 18 és 36 évesek, mindannyian csíkszentgyörgyiek.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.
Menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. Döntését azzal indokolta, hogy Románia 300 millió eurót veszített a kritikus árvízvédelmi infrastruktúra fejlesztésére szánt uniós forrásokból.
A 2025-ös Duma Duba turné gasztronómiai élményekben is bővelkedik, és a következő megálló ismét különlegesnek ígérkezik.
Szeptember 13-án ünneplik Romániában a tűzoltók napját, ebből az alkalomból szombaton 9 és 15 óra között nyílt napot tart a Maros megyei tűzoltóság is. Minden érdeklődő számára különleges programokkal készülnek.
Egy nappal azután, hogy visszakapta jogosítványát, ismét ittasan ült volán mögé egy 41 éves férfi Maros megyében. A rendőrök őrizetbe vették, és eljárás indult ellene.
Az utóbbi két hét során 15-ször riasztották a Hargita megyei csendőröket a települések közelében felbukkanó medvék miatt.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi projekteket az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A marosvásárhelyi városháza nemzetközi szakértők bevonásával szeretné parkká alakítani a Lovarda és a Liget közötti, kihasználatlan vagy nem kellőképpen hasznosított zöldövezetet. Első körben a városlakókkal egyeztettek pénteken délben.
szóljon hozzá!