
Fotó: Beliczay László
Az EP-választások, a liberalizmus és a vele szemben álló kereszténydemokrata politika, a magyarság brüsszeli képviselete, illetve annak felvidéki hiánya került középpontba szerdán Tusványoson, a Lőrincz Csaba sátorban.
2019. július 24., 16:112019. július 24., 16:11
2019. július 24., 16:272019. július 24., 16:27
Az Európában négy évtizeden át uralkodó „kemény szélsőliberalizmus” és az azzal szembeni ellenállásról beszélt első felszólalóként Phillip Blond brit filozófus, elemző, David Cameron volt miniszterelnök tanácsadója a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Mint mondta,
A gyakorlatban a „légy olyan, mint mi, vagy viseld a következményeket” elvet követi – tette hozzá –, éppen ezért „rendkívül érdekes az az ellenállás, amit Európában manapság a liberalizmussal szemben tapasztalunk”. Az elemző méltatta többek között Magyarország családtámogatási programját, amely szerinte „követendő példa lenne Nyugaton”, akárcsak a kormány kereszténydemokrata politikája, amely úgy kulturális, mind gazdasági szinten magában hordozza a szolidaritást – és az európaiak épp ezt várják el azokban az országokban is, ahol „a liberalizmus tombol”. Ennek megfelelően – folytatta – a „rossz liberális birodalom” csak „egy jó, keresztény értékekre épülő demokráciával” győzhető le.
– zárta a brit filozófus.
Fotó: Beliczay László
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetvezetője, az előadás moderátora emlékeztetett az egy nappal korábban, kedden Székelyudvarhelyen tartott, a romániai magyarokkal szembeni jogsértések elleni tiltakozásra – erre mintegy reagálva, második felszólalóként Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője úgy vélekedett, „még sok úzvölgyi pillanat lehet, ha nem tudunk közösen építkezők, egymásra támaszkodók lenni” a többséggel.
Korodi Attila
Fotó: Beliczay László
Az előadás témájával kapcsolatban kifejtette, „jó, hogy az EP-választások után vagyunk”, mert egy erős, az erdélyi magyarok jövőjére vonatkozó cselekvési tervvel tudtak részt venni a kampányban. Véleménye szerint Nyugat-Európa nem hajlandó Közép-Kelet-Európa megerősítésén dolgozni, megteremtve a békét,
Korodi úgy látja, az EP-választások utáni időszak egyik nagy kihívását az jelenti majd a nemzeti kisebbségeknek, hogy képesek lesznek-e olyan uniós berendezkedést megteremteni, ahol az egymásra figyelés nem a hangzatos igazságszolgáltatás, jogállamiság vonalon fut végig, hanem egyértelműen magába foglalja azt a fajta kisebbségvédelmi rendszert, amely nélkül nem lehet továbblépni.
Radu Carp
Fotó: Beliczay László
Román részről Radu Carp, a Bukaresti Egyetem Politikatudományi Karának tanára kapcsolódott be – mivel magyarul nem beszél, ezért anyanyelve helyett, Phillip Blond iránti tiszteletből angol nyelven – a panelbeszélgetésbe. Mint mesélte, a közelmúltban olvasott egy magyar történelemkönyvet az 1848-49-es szabadságharcról, és akkor döbbent rá, hogy
hiszen „már akkor nagyon hasonlóan gondolkodtunk, de azóta is alig folytatunk párbeszédet” – éppen ezért örömét fejezte ki, hogy Tusványos megteremti ennek is a lehetőségét. Az Európai Parlamentben releváns – Carp szerint korábban mellőzött – párbeszéd hozadékának látta az egyetemi tanár azt is, hogy az Európai Bizottság élére nem a holland szociáldemokrata Frans Timmermanst, hanem Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust választották.
Utolsóként Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szólalt fel, felidézve a Fidesz EP-választásokon elért remek eredményét, mint fogalmazott, „a tizenhárom mandátum magáért beszél”. Hozzátette,
– példaként említette a kárpátaljai Bocskor Andreát, aki, miután „Ukrajna a parlamenti választások során mindent megtett azért, hogy megfosszák a magyarságot a kijevi képviselettől”, a Fidesz színeiben EP-mandátumhoz jutott, így legalább Európában nem marad képviselet nélkül a kárpátaljai magyarság. Szomorúnak látta viszont a felvidéki Magyar Közösség Pártja EP-választásokon elért eredményét, a szlovákiai magyarok ugyanis nem tudtak képviselőt juttatni Brüsszelbe. Németh Zsolt az RMDSZ-re térve üdvözölte, hogy a romániai magyarság két képviselővel lehet jelen az Európai Parlamentben.
Az EP-választásoknál maradva a külügyi bizottság elnöke a Phillip Blond által említett „liberális kontra kereszténydemokrata birodalmak” közötti harcra utalva úgy nyilatkozott,
Magyarázatként hozzáfűzte, miután több mint ötven százalékban kicserélődtek az EP-képviselők, azt ugyan még nem tudják, hogy az egyes frakciókon, pártokon belül mekkora változás történt, de mindenképpen biztató, hogy az Európai Bizottság csúcsjelöltje – Timmermans – ugyanúgy megbukott, mint maga a csúcsjelölti rendszer. Kijelentette, hogy a Fidesz továbbra is az Európai Néppárt keretében akar dolgozni.
Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.
Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.
A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.
Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!