
Illusztráció
Fotó: Nyulas Piroska
Két dicsőszentmártoni férfit, egy 20 és egy 31 évest gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hét péntekén kiraboltak egy 83 éves dicsőszentmártoni férfit.
2017. július 11., 17:332017. július 11., 17:33
2017. július 11., 17:342017. július 11., 17:34
Az áldozat a rablás után, este 10 órakor telefonált a helyi rendőrségre, hogy ismeretlen személyek behatoltak a lakásába, megfenyegették és bántalmazták, majd elvettek tőle 2400 lejt, utána pedig távoztak. A helyi rendőrség értesítette a megyei főkapitányság bűnügyi szolgálatát, majd velük együtt kiszálltak a helyszínre, és megkezdték a nyomozást.
Ennek eredményeként hétfőre sikerült megtalálni azt a két személyt, akik ellen alapos a gyanú, hogy ők követték el a rablást. A két gyanúsítottat őrizetbe vették – tájékoztatott Andreea Pop, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt – jelentette ki a vasárnap Agerpresnek Aurel Popescu.
Háziállatok is áldozatul estek annak a tűzvésznek, amely a Maros megyei Petelén ütött ki és amelyhez vasárnap kora hajnalban riasztották a szászrégeni tűzoltókat.
szóljon hozzá!