
Megérintette a gyergyóiakat. Öröm volt hallgatni, mert örömmel zenéltek, énekeltek
Fotó: Baricz Tamás Imola
Az idei Szent Miklós Napok és 2. Gyergyói Világvándor ünnepségen 23 helyszínen összesen 57 rendezvény zajlott, több mint száz gyergyószentmiklósi vagy innen elszármazott előadó közreműködésével. Nagy Zoltán polgármester a szerdai sajtótájékoztatóján köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendezvény sikerességéhez hozzájárultak.
2017. december 13., 18:292017. december 13., 18:29
„Gyergyószentmiklós egyik legsikeresebb rendezvényének bizonyult az elmúlt Szent Miklós Napok és 2. Gyergyói Világvándor ünnepségsorozat” – mondta elöljáróban a december 2–6. között szervezett városünnepről Nagy Zoltán polgármester, és köszönetet mondott a gyergyói lakóknak, a vendégeknek, támogatóknak és szervezőknek is.
– mondta a polgármester hozzátéve, a számok is arról tanúskodnak, hogy az idén sokkal több résztvevő, fellépő, támogató, adományozó volt, mint korábban.
Mintegy 30 szervezet, intézmény vagy vendéglátóegység segítette a szervezők munkáját a kísérőrendezvények szervezésével vagy éppen a helyszínek, eszközök biztosításával.
Nagy Zoltán polgármester külön kiemelte az elszármazott és gyergyói zenészek Örömzenélését. A szervezésével megbízott Csibi Mártinak mondott köszönetet, ugyanis az ő munkája révén állt össze az a több mint kétórás Örömzenélés címet viselő koncert, melyen közel ötven zenész, énekes és közel ötvenfős kórus állt színpadra. A zenészek a világ több pontjából érkeztek haza, hogy itthoni zenész barátaikkal közös produkciót nyújtsanak, örömet szerezzenek
– mondta a polgármester, és szintén kiemelte a Figura Stúdió Színház munkáját, ugyanis a Mikulás, Szent Miklós érkezésének a társulat volt a házigazdája. Amint fogalmazott, jövőre is rájuk szeretné bízni Szent Miklós fogadását.
Pozitív visszajelzés ugyan, de jövőre el kell gondolkodniuk a szervezőknek azon, hogy a rendelkezésre álló termek idén többször is kicsinek bizonyultak. Több olyan programpontja, koncertje volt az idei rendezvénynek, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel, kivetítőn, helyi tévében és közösségi oldalon élőben is közvetítettek. Az Álarc, Lovenet és Incognito együttesek koncertjét az utolsó méterekben, a nagy érdeklődésre való tekintettel szabadtéren rendezték meg, ehhez pedig a szervezők rugalmasságára, munkabírására volt nagy szükség.
„A nagy érdeklődésre való tekintettel a művelődési ház színháztermében zajló rendezvények, valamint a Gyergyói Seregszemle, Szent Miklós püspök érkezése és az Örömzenélés élőben követhető volt több felületen, azóta 6 és 16 ezer közötti nézettséget értek el a felvételek. A 16 ezres nézettségű keddi Örömzenélést több országból figyelemmel követték: Anglia, Románia, Magyarország, Ukrajna, Ausztria, Olaszország, Svájc, Belgium, Amerikai Egyesült Államok, Németország, Svédország, Kanada összesen 52 pontjáról nézték. A rendezvényt népszerűsítő Örökségünk videoklipet ezidáig 300 ezren tekintették meg, és több mint 7 ezren osztották meg” – számolt be Fórika Sebestyén, a szervező művelődési központ vezetője.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!