
Ezúttal az oktatás iránt érdeklődőket várják a Csíki Moziba
Fotó: Gecse Noémi
Szerdán kezdődik és péntekig tart Csíkszeredában, a Csíki Moziban a Spektrum Oktatási Filmnapok.
2017. november 14., 19:492017. november 14., 19:49
A Spektrum Oktatási Központ által szervezett rendezvényen
– közölték előzetesen a rendezvényről. „Az amerikai, brazil, magyar és szlovén játékfilmek mellett idén két, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó dokumentumfilmet is vetítenek: egy »forradalmi« iskolákat bemutató 2015-ös amerikai, illetve egy, a hagyományos oktatási rendszerek hiányosságaira rávilágító 2013-as német dokumentumfilmet.
– ajánlják a filmnapokat a szervezők.
A filmnapok alkalmával a szervezők idén rövidfilm pályázatot is hirdettek helyi középiskolásoknak Iskolám másként címmel. A Spektrum közleménye szerint a pályázatra nyolc figyelemre méltó kisfilm érkezett, ezek megtekinthetők az Oktatási Központ Youtube-csatornáján, illetve a Facebook-oldalukon. A nyertesek nevét szerdán, a 16 órai vetítés előtt teszik közzé.
A filmfesztiválon a vetítések mindhárom nap délelőtt 11 órakor kezdődnek, ekkor a kisiskolásokat várják rajzfilmekkel.
A jegyek a délelőtti vetítésekre 5 lejbe, a délutáni és esti vetítésekre 10 lejbe kerülnek. Jegyet vásárolni előzetesen a Spektrum Oktatási Központ székhelyén, a Kossuth utca 9. szám alatt (3. emelet) lehet, illetve a helyszínen, amennyiben maradnak üres helyek.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban két állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
szóljon hozzá!