
Ingyenes az előadáson való részvétel, de regisztrációhoz kötött. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A jövő sikeres vállalkozásai: innováció és K+F a gyakorlatban címmel szervez előadást május 22-én délután öt órától a Gondűző Szállodában az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége. Az esemény fő meghívottja Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal volt elnöke.
2019. május 17., 15:092019. május 17., 15:09
2019. május 17., 15:132019. május 17., 15:13
Innovációra, bármilyen iparágban is működjön egy cég, folyamatosan szükség van. Az erdélyi vállalkozások azonban ezen a területen (is) jelentős lemaradásban vannak a nyugat-európai cégekkel szemben, sem a források lehívásában, sem a kutatásfejlesztésben, sem a szellemi tulajdonvédelemben nem jeleskednek. Versenyképességük fejlesztéséhez ezért elengedhetetlenül fontos, hogy minél több információval rendelkezzenek az innovációs tevékenységek finanszírozásáról, a hazai és európai forrásokról, a pályázási lehetőségekről, valamint a szabadalmak és védjegyek bejegyzési folyamatairól.
A rendezvényen Pálinkás József akadémikus a 2014–2020 közötti, lassan lezáruló programok kiértékelése mellett a 2021–2027 közötti pályázati kiírásokat, valamint a vállalkozások, az oktatási-kutatási intézmények és a határon átnyúló együttműködések lehetőségeit is ismerteti.
Bartis Botond, a Goodwill Consulting részéről a jelenleg is elérhető finanszírozási forrásokról, pályázatokról beszél majd. Hantz Péter tudományos főkutató pedig a bármilyen innováció esetében megkerülhetetlen szellemi tulajdonvédelemről, a szabadalmaztatás folyamatairól tart rövid bemutatót.
Az előadáson a részvétel ingyenes, csak előzetes regisztráció szükséges. A részletes program megtekinthető a rendezvény Facebook-eseményénél.
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
A csobotfalvi temető világháborús emlékművénél gyűlt össze kedden a közösség, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az első és a második világégésben elhunyt csíksomlyói, várdotfalvi, csobotfalvi, és csomortáni férfiakról.
Lemondott a Vasúti Reform Hatóság (ARF) éléről Mihai Barbu, miután büntetőeljárás indult ellene korrupció gyanúja miatt és hatósági felügyelet alá került.
Megjelent a Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten.
A bírósági értesítést várja Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, aki ezt követően fogja eldönteni, hogy felfüggeszti-e László Szabolcsot, a helyi rendőrség vezetőjét tisztségéből.
Péntek óta másodszor maradt hosszabb időre teljesen áramszolgáltatás nélkül több alcsíki község, a jelentős mértékű üzemzavart ezúttal nem vihar okozta, egy Tusnádfürdőn található nagy transzformátor-állomás nem működik megfelelően.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, nem fogja a hozzájárulását adni ahhoz, hogy az ügyészség büntetőeljárást indítson Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes ellen.
Nicușor Dan államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a bizonyos természetvédelmi területek védettségének megszüntetését lehetővé tevő törvénytervezetet.
Dróndarabok csapódtak be keddre virradóra Románia területére a Tulcea megyei Grindu térségében.
szóljon hozzá!