
Archív
Fotó: Veres Nándor
Tavaly csaknem másfél millióval emelkedett az utaslétszám a román állami vasúttársaság személyszállító vállalatánál (CFR Călători), az utasok több mint tíz százaléka azonban egyetemi hallgató volt, ők tavaly óta ingyen válthatnak jegyet a CFR járataira – derült ki a Hotnews.ro hírportál által pénteken közölt adatokból.
2018. február 09., 18:592018. február 09., 18:59
2018. február 09., 18:592018. február 09., 18:59
Míg a román állami vasúttársaságnak 2016-ban 52,9 millió utasa volt, tavaly már
Mivel egyes járatok a hazautazó diákok miatt hétvégenként túlzsúfolttá váltak, a CFR Călători a kevésbé kihasznált járatainak beszüntetésével, a vagonok átcsoportosításával próbál megoldást találni a helyzetre. A Feroviarul.ro szakportál múlt heti közlése szerint
A cég azzal indokolta az intézkedést, hogy a törölt járatokra általában tíznél kevesebb utas vált jegyet, így működtetésük nem kifizetődő. Ezzel szemben vannak olyan – a főváros és Erdély között alig 3-4 kocsival közlekedő – járatok, amelyeken állva utaznak az utasok. Tavaly a CFR mintegy 700 ezer utasának nem jutott ülőhely – közölte a szakportál.
A CFR Călători 2011 óta nem tudott új vasúti kocsikat beszerezni, a járműpark elöregedett.
A társaságnak most, hogy növekedni kezdett az utaslétszám, további 300-350 vasúti kocsira lenne szüksége – írja a Feroviarul.
A CFR Călători tavaly napi 1200 járatot indított. A román vasútvonalakon a piacon jelen lévő öt magántársaság további 300 – többnyire regionális – személyszállító járatot közlekedtet.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
szóljon hozzá!