Az európai úttal együtt aszfaltoznak több csíkszeredai utcát

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több csíkszeredai utca már nem a város, hanem az országos útügy ügykezelésébe tartozik. Ezeket a tervek szerint az európai út felújításával együtt újraaszfaltozzák.

Kovács Attila

2010. március 29., 15:372010. március 29., 15:37

2010. március 30., 09:222010. március 30., 09:22

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A Brassói út, a Hargita utcában levő vasúti felüljáró és a Hargita utcának a felüljárótól a város kijáratáig tartó szakasza már tavaly átkerült az országos útügyi hivatal ügykezelésébe. Ugyanilyen helyzetben van a Rét utca, a Taploca utca városból kivezető utolsó szakasza, illetve a Forrás utca – ezeken halad át a Felcsík felől Székelyudvarhely felé, illetve fordított irányba tartó átmenő forgalom. Ezek az utcák az 578-as európai útnak a városon áthaladó szakaszát, illetve a Székelyudvarhely felé vezető országúttal a kapcsolatot jelentik – ezért is került át az ügykezelésük az országos útügyi hivatalhoz.

\"Folyamatban van az egyeztetés arról, hogy az európai út felújítása során ezeket az utcákat is újraaszfaltozza a kivitelező. Mi hajlandóak vagyunk előkészíteni, a régi aszfaltot lemarni, a járdákat megjavítani, hogy megtörténjen az újraaszfaltozás két rétegben\" – mondta az alpolgármester. A Rét utcában a két vasútvonal között teljesen a kivitelezőre bízzák az aszfaltozást, a lakóházak között viszont először a csatornázást akarja elkészíteni a polgármesteri hivatal. Azt még nem lehet tudni, mikor kezdődhet el a munka, és mi készülhet el az idén, de az alpolgármester azt mondta, bizakodnak, hogy sikerülni fog.

A Taploca harmadik, utolsó szakaszának felújítására új versenytárgyalást ír ki a polgármesteri hivatal – tudtuk meg Szőke Domokostól. A templomtól a város kijáratáig terjedő szakasz felújítása
során a rendőrségi ellenőrző pont melletti útkereszteződésben körforgalom lesz, a versenytárgyalást megnyerő kivitelező pedig ezen a szakaszon a járdákat, és az út alépítményeit készíti el – az aszfaltozást az európai út felújítását kivitelező cég végzi el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés