Az Európai Parlamentben ropják

Az Európai Parlamentben is megünneplik március 15-ét. Brüsszelben jövő héten ünnepi eseménysorozattal, hangversenyekkel és koszorúzással tisztelegnek az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt. Az ünnepen pedig a Maros Művészegyüttes is helyet kapott.

Szász Cs. Emese

2011. március 10., 16:092011. március 10., 16:09

2011. március 10., 17:132011. március 10., 17:13



A Szem látta, szív szerette című előadással Erdély legszebb táncait mutatják be Brüsszelben

Pénteken hajnalban a marosvásárhelyi hivatásos néptáncegyüttes 10 táncospárja kerekedik fel, hogy buszra üljön és eljusson a Brüsszelben megrendezett március 15-ei ünnepségsorozatra. „Az ottani magyar közösségnek és a képviselőknek adunk elő majd táncokat. Egy több napos program részeként. Március 14-én a Szem látta, szív szerette autentikus folklór műsorunkat adjuk elő, amelyben Erdély legszebb táncait mutatjuk be, olyanokat is, amelyek igazán ritkaságszámba mennek. Másnap az anyaországi táncokat mutatjuk be, az egy rövidebb, félórás műsor, válogatás több táncrendből. Az Európai Parlament egyik termében” – mesélt a programról a Maros Művészegyüttes igazgatója, Barabási Attila.

„Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselőtől kaptuk a meghívást, de a Fidesz részéről is gondoltak ránk. Érdekes a helyzet, lehet, hogy egy összekötő kapocs lesz a Maros Művészegyüttes az RMDSZ és a Fidesz között” – teszi hozzá az igazgató.

Az utazással együtt a turné összesen kilenc napig tart, de utána is csak négy napot lesznek itthon a Maros Művészegyüttes táncosai. Az idő alatt sem lustálkodnak, készülnek a következő, már anyaországi turnéra a Sodrásban című előadásukkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Lakóházhoz és melegházhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat

Görgényszentimre községben lakástűzhöz, Marosszentannán egy melegházban keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei életmentőket pénteken kora délután.

Lakóházhoz és melegházhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat
Hirdetés
2025. december 26., péntek

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen

Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.

A Liliomfival búcsúztatják az évet Marosvásárhelyen
2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
Hirdetés
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
Hirdetés