
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Hat országból 36 fiatal érkezik Gyergyószentmiklósra, hogy a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT) által pályázott Erasmus+ ifjúsági csereprogramon részt vegyenek. Egyhetes ittlétük alatt a demokrácia témában zajlanak a tevékenységeik, az esemény sajátossága pedig az, hogy gyergyószentmiklósi családok vacsorára hívhatják a fiatalokat.
2020. január 11., 15:282020. január 11., 15:28
2020. január 11., 15:342020. január 11., 15:34
A program első részét múlt év októberében Szerbiában tartották, a másodikra január 11–19. között Gyergyószentmiklóson kerül sor. „Cél a fiatalok mobilitásának segítse: egyik országból a másikba látogathatnak el úgy, hogy közben megismerkedhetnek más helyek kultúráival, adott tematikát feldolgozva” – ismertette Lukács Rajmond, a program trénere.
Hat országból – Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Macedóniából, Lengyelországból és Csehországból – hat-hat, összesen tehát 36 fiatal érkezik Gyergyószentmiklósra. Erős Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke azt mondta, ez egy önszerveződő és fejlesztő program, amelynek részeként a vendégek első körben ismertetik hazájuk demokráciai berendezkedését, majd felépítenek egy általuk elképzelt országot, fiktív vezetéssel. „Egyhetes programjuk idején lehetőségük lesz szórakozni is, hiszen kulturális esteket tartanak majd, valamint egynapos Gyilkos-tói kirándulást is szervezünk számukra” – részletezte az ifjúsági szervezet elnöke.
A gyergyószentmiklósi lakóknak is jut szerep: a program mindenki számára nyitott zárókonferenciával ér véget, ugyanakkor a fiatalok ittlétének második napján, január 12-én helyi családok fogadhatják őket. A 0740–607529-es telefonszámon olyanok jelentkezését várják, akik megvendégelnének egy-két külföldi, Erasmus+ programon résztvevőt. A vacsora költségeit a GYTIT állja, viszont feltétel, hogy a jelentkező családokból legalább egyvalaki társalgási szinten beszéljen angolul.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!