
Fotó: Kristó Róbert
A fogyatékkal élők is élnek és alkotnak - ezt hivatott tudatosítani a Csíkszeredában december 3-án, a Fogyatékkal Élők Világnapján szervezett kiállítással egybekötött vásár. Immár negyedik éve ugyanis a Megyeháza földszintjén a fogyatékkal élő személyek által észített termékekből szervezi meg a figyelemfelkeltő rendezvényt a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, a Gyulafehérvári Caritas Tanácsadó Irodája Fogyatékkal Élőknek és a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete közreműködésével.
2009. december 03., 14:212009. december 03., 14:21
2009. december 03., 16:162009. december 03., 16:16
Fotó: Kristó Róbert
„Nem véletlenül ünnepeljük ebben a formában a Fogyatékkal Élők Világnapját, ez a rendezvény ugyanis azt üzeni, hogy a fogyatékkal élő emberek is tudnak értékeset alkotni, ők maguk is értékek” - köszöntötte a jelenlévőket Elekes Zoltán, a megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Szavaiból kiderült, Romániában 600 ezer, Hargita megyében pedig hat ezer felnőtt korban lévő sérült személyt tartanak nyilván, ám közülük országos viszonylatban is alig öt százaléknak van munkakönyves állása. Ez pedig nagyon kevés - jegyzte meg - hiszen a sérült személyek közül is sokan tudnának dolgozni. „Sok még a tennivaló e téren” – fogalmazott Elekes, aki elújságolta, a Csíkszeredában megszervezett, speciális bánásmódot igénylő személyek által készített termékek vására a szakhatóság éves programjában is szerepel. Az ünnepi hangulatnak megfelelően a Megyeháza földszintjén kialakított vásáron számos, akár mikulási- vagy karácsonyi ajándékot meg lehetett vásárolni.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.