
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Általános- és középiskolás diákoknak tart felvilágosító előadás sorozatot a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, több partnerszervezettel közösen, amely során az erőszakos viselkedésre, annak felismerésére és az arra való reagálásra hívják fel a figyelmet.
2021. november 26., 16:322021. november 26., 16:32
Ahogy Aurica Sabău rendőrségi szóvivő tájékoztatott, a 16 nap az erőszak ellen elnevezésű kampány december 10-ig tart és célja, megtanítani a fiatalokat arra, hogy hogyan ismerjék fel és reagáljanak az erőszakra.
Ahhoz, hogy a jövőben ne legyen erőszak, a családon belüli nevelés és az otthoni példa lehet a kiinduló pont. De ehhez először el kell érni, hogy a családon belül is szűnjön meg az erőszakos viselkedés, legyen akár fizikai, vagy akár lelki. Meg kell tanítani a fiatalokat a kölcsönös tiszteletre, arra, hogy minden ember megérdemli a biztonságos életet, különösen a saját otthonában.
– ezekre a kérdésekre is választ kapnak az iskolások, akiknek arra is felhívják a szakemberek a figyelmüket, hogy ne fogadják el az erőszakot, a szülőket és pedagógusokat pedig arra biztatják, hogy ha erőszakos viselkedést látnak, nyújtsanak támogatást, ne hunyjanak szemet fölötte, kérjenek segítséget.
Az akció során, különös tekintettel a családon belüli erőszak formáira, a rendőrség tájékoztatást nyújt azokról a támogatási, védelmi és segítségnyújtási forrásokról is, amelyekhez a bántalmazottak fordulhatnak.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
szóljon hozzá!