Az erdélyi püspökök rendszeres kapcsolatot tartottak fenn Róma püspökével

A Szent István király által alapított erdélyi/gyulafehérvári római katolikus egyházmegye területi elhelyezkedése (az európai latin kereszténység keleti határvonalán) miatt is nem volt közömbös a római pápák számára.

– mondta el bevezetőként az egyháztörténész.

A pápák számára nem volt közömbös az erdélyi katolikusok ügye

Adorján püspök (1187–1202) az egyházmegyéje területén szétszórtan élő szász egyházközségek felett III. Ince pápától szerezte meg az egyházi joghatóságot. Adorján püspök utódának, Vilmos püspöknek (1204–1221) még inkább küzdenie kellett az egyházmegye integritásának védelmében: a szebeni prépostsággal és a kolozsmonostori bencésekkel szemben. A kolozsmonostori bencésekkel keletkezett konfliktus és a konfliktussal járó peranyag szolgáltat pontos adatokat a 12/13. századból az egyházmegyéről és annak intézményeiről. A Rómáig gyűrűző peres ügyek iratai igazolják, hogy a döntőbírói szerepet játszott pápák számára nem volt közömbös az erdélyi katolikusok ügye. Az 1241-es tatárjárás után az egyházmegyét újjáépítő Gál püspököt (1246–1269) IV. Orbán pápa mentesítette a Kelet-római birodalom megsegítésének kötelezettsége alól. A középkor egyik legtekintélyesebb erdélyi főpapja, Monoszlai Péter (1270–1307) búcsúengedélyt eszközölt VIII. Bonifác pápától a gyulafehérvári székesegyházat látogató hívek számára (1302).

Búcsúengedélyek

A pápák által szorgalmazott és adott búcsúengedélyek Erdélyben a Hunyadiak idején szaporodtak meg elsősorban a búcsúnyerési lehetőségek miatt.

Az ő regnálása idején 1444-ben engedélyezett búcsút IV. Jenő pápa a ferencrendi szerzetesek boszniai vicariátusa alá tartozó csíksomlyói kolostor Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma építésére adakozó hívek számára, ha Sarlós Boldogasszony napján áhítatosan látogatják. Ugyanezen évben a marosvásárhelyi ferencrendi templom is hasonló pápai kiváltságban részesült. 1484-ben II. Pál pápa a kolozsvári óvári templom melletti kápolna fenntartására adakozó keresztények számára hirdetett búcsút, amennyiben a jótevők a bűnbánat szentségével is élnek.

Anyagi támogatás a pápáktól

A 15. század elejétől Erdély népének állandó veszélyt jelentett az oszmán török. Támadásaik kivédésére a püspöki és egyéb bandériumokból összeállt királyi hadsereg kevésnek bizonyult, a végvári katonák zsoldja pedig sokba került. A középkori Magyarország, melynek mindvégig szerves része volt az erdélyi vajdaság, anyagi támogatást a legkritikusabb időszakban (Mohács előtt 30 éven keresztül) nem az európai nagyhatalmaktól, hanem a római pápáktól kapott.

De mindez kevésnek bizonyult, a mohácsi vésszel kezdődően folyamatosan feldarabolódott, három részre szakadt, és Magyarország és a Szentszék között is lezárult egy korszak. Viszont a pápák részéről annál nagyobb lett az odafigyelés a reformáció következtében a vallások bábelévé vált nemzeti fejedelemségben a püspöknélküli erdélyi katolikusokra.

Rómától távol

A fejedelemség kezdeti időszakában a Szentszék és Erdély között megszakadt kapcsolat a katolikus Báthory fejedelmek idején (1571–1605) újraéledt. Báthory István regnálása idején felcsillant a remény, hogy az erdélyi katolikus egyház hierarchiája is rendeződik, de a különféle érdekellentétek miatt a megoldás csak ideiglenesre sikerült.

Erdélyben a 18. században a katolicizmus megerősödése egybeesett az uralkodói abszolutizmus kibontakozásával, melynek egyik jellemzője az volt, hogy a helyi egyházat pártolta ugyan, de a Rómától való eltávolítást tűzte ki célul. A püspökök kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az abszolutista uralkodókkal szemben, ami sajátos jelleget öltött a 20. században bekövetkezett impériumváltáskor.

A román kormányzat a római katolikusok terhére engedményeket kívánt kicsikarni a Vatikántól. A Szentszék viszont nemzetközi egyességgel igyekezett a romániai katolikus hívek vallásgyakorlatát biztosabb alapokra helyezni.

Valóságos versenyfutás alakult ki Rómába a görög katolikus és a római katolikus püspökök részéről. A négy erdélyi római katolikus püspök közül Majláth Gusztáv Károly maradt a porondon (1923-ban: Glattfelder Gyula temesvári püspököt kiutasították az országból, Széchenyi Miklós nagyváradi püspök meghalt, Boromissza Tibor szatmári püspök ágyhoz kötött beteg, 1928-ban meghalt), de neki is az egészsége ráment.

A Szentszék iránti hűség

A 20. század másik legendás hírű gyulafehérvári püspökének, Márton Áronnak, kormányzása hosszú időszakát (1938–1980) mindvégig a Szentszék iránti hűsége és a pápáknak (XII. Pius, XXII. Szent János, VI. Szent Pál, II. Szent János Pál) erdélyi katolikusok iránt megnyilvánuló figyelme és gondoskodása jellemezte. Letartóztatásáig – a bukaresti nunciatúrán keresztül – igen szoros és lojális viszonyt alakított ki a Szentszékkel.

De azt is ki kell emelnünk, hogy kényes kérdésekben a nuncius is szívesen vette Márton Áron tanácsát. A kommunizmus berendezkedésétől Márton Áron letartóztatásáig és a nunciatúra felszámolásáig az egymásra-szorultság és a bizalmi viszony tovább erősödött a vatikáni nuncius és a gyulafehérvári püspök között.

Márton Áron a börtönből 1955. január 6-án szabadult. A vallásügyi miniszterrel történt tárgyalások során legfontosabb kérdése büntetésének felfüggesztése volt, második pedig: a Szentszékkel való kapcsolatának felvétele. A közben előállt kényes egyházi ügyekről csak a Szentszék megkérdezésével volt hajlandó nyilatkozni.

Másnap azonnal táviratozott XII. Pius pápának, tudomására hozta szabadulását. Nehéz helyzet fogadta:

És minden „kormány-ígéret” ellenére gyakorlatilag akadozott az Apostoli Szentszékkel való kapcsolattartás is. A kommunista párt helyi szervei pedig túlkapásaikkal fékezték a hitéletet. Márton Áron ebben az igen zavaros helyzetben igyekezet lelket önteni a papokba és a hívekbe; munkáját nem nézték jó szemmel, s hosszú szobafogságra kényszerítették.

A kényszerlakhelyes időszakára esett a 2. vatikáni zsinat, amelyre ő is hivatalos volt, de széke a Szent Péter bazilikában üresen maradt. Márton Áron nem kért kiutazási engedélyt, tekintetbe vette, hogy papjai közül még sokan börtönben vannak, és az esetleges római jelenlétével a nagyvilág felé a Romániában nem létező vallásszabadságot igazolta volna, de a zsinatot Gyulafehérvárról figyelemmel követte és annak szellemében intézkedett az elkövetkezőkben.

Tette mindezt a Szentszék iránti teljes elkötelezettséggel. 1971. október 5-én ismét Rómába utazott és belekapcsolódott a püspöki szinódus munkálataiba. Október 25-én meglátogatta VI. Pál pápát, akitől segédpüspököt kért és kapott. 1971. december 23-án VI. Pál pápa Jakab Antalt Márton Áron segédpüspökének nevezte ki utódlási joggal. A hierarchia kérdését megoldottnak látva, megnyugodva kormányozta egyházmegyéjét, a kommunista manőverezések ellenszelében. 1974. március 2-12 között utoljára ment az örökvárosban, hogy demonstrálja Róma püspöke iránti gyermeki hűségét és ragaszkodását. 1976-tól csak a hatodik lemondását fogadta el 1980. március 29-én II. János Pál pápa.

1980. április 2-ától Jakab Antal lett a gyulafehérvári megyéspüspök. Rómában szerzett egyházjogból doktorátust, majd éppen a Szentszék iránti hűségéért tizenhárom és fél évet szenvedett a kommunista nehéz börtönökben.

Nyolc évig volt Márton Áron segédpüspöke. Szeretett püspökétől igen nehéz időszakban vette át a kormánypálcát. Az egészségileg megtört Jakab Antal püspök sohasem felejtette el római éveit, II. Szent János Pál pápával rendszeres kapcsolatot tarthatott fenn.

A nagy politikai fordulat után (1990) rövid időre Bálint Lajos vette át az egyházmegye kormányzását. Rövid főpásztorsága ideje alatt a Szentszék az egyházmegyét főegyházmegyei, azaz érseki rangra emelte. A súlyos betegsége miatt szolgálatából felmentett Bálint Lajos érseket Jakubinyi György követte immár a gyulafehérvári érseki székben, aki napjainkban is a főegyházmegye vezetője. Főpásztorsága idején látogatott először pápa Romániába (1999). Akkor az erdélyi katolikusok a keserűség hangján nyilatkoztunk, mert II. Szent János Pál pápa nem jöhetett be Erdélybe. Most pedig, 2019. június 1-én, Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat, hogy római katolikus és nem katolikus vallású magyarokkal találkozhasson, és együtt imádkozhasson. Számunkra olyan nagy történelmi esemény, amelyet képtelenek vagyunk szavakba önteni – zárta összegzését Marton József egyháztörténész.

Visszatekintő – képekkel, gondolatokkal

Jakubinyi érsek A Hegy című írásában állított emléket Isten szolgája, Márton Áron püspök pápai méltatásnak, amelyet Szent II. János Pál pápától kapott: „Eljött 1980 tavasza. A püspök érzi, hogy közeledik a nagy találkozás. Szeretné letenni a szörnyű felelősséget magáról: még ő a püspök, de súlyos betegen fekszik ágyában, s eddigi többszörös lemondását nem fogadta el a Szentszék. A tavasz meghozza a nuncius látogatását. S a püspök ismét benyújtja lemondását, amely egyre sürgetőbb. A Szentatya most már elfogadja április 2-ai keltezéssel, és személyesen táviratozik a nagy püspöknek, ami a megtisztelés ritka jele. Sajnálatát fejezi ki, hogy lemond a püspök, de érveit elfogadja. S a táviratban, a megérdemelt méltatás közben elhangzik a legtalálóbb pápai elismerés: az Úr legbecsületesebb, kifogástalan szolgája! Még éppen fél éve van hátra a halálig, hogy életének pontosan a felét a püspöki szolgálatban töltse el.”

Varga Gabriella Jakab Antal püspök unokahúga, a tőle kapott képekhez néhány adalékkal is szolgált: 1990. január 4-én Szent II. János Pál pápa követének (Colassuono) ezt mondta: „Nekünk Róma otthonunk volt mindig. Vigye el gyermeki köszönetünket és hódolatunkat a Szentatyának.”