
Fotó: Molnár-Székely Emőke
Sepsiszentgyörgy idén ünnepli városi rangra emelésének 550. évfordulóját, a polgármesteri hivatal rendezvénysorozattal készül az eseményre.
2011. március 24., 19:342011. március 24., 19:34
Barta Mónika, a sepsiszentgyörgyi helyi önkormányzathoz tartozó szervezési iroda vezetője csütörtökön számolt be arról, hogy hamarosan egy olyan rendezvénysorozat veszi kezdetét, amely az év végéig tart majd. Március 30-án este hét órakor a Magma Képtár előtti színpadon várják mindazokat, akik valamit ajándékozni szeretnének a városnak. A kikötés csupán az, hogy a tárgy akkora legyen, hogy elférjen a zsebben. Az összes ajándékot Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere veszi át, a tárgyakból kiállítás nyílik majd. Végül azok egy nagy művészi alkotás darabkái lesznek, a helyi képzőművészek egyetlen nagy kompozícióba rakják őket össze.
Barta Mónika hangsúlyozta, a rendezvény célja az, hogy tudatosodjon az emberekben a „Szentgyörgy mi vagyunk” koncepció. A további tevékenységekről egyelőre csak annyit árultak el a szervezők, hogy szeretnék bemutatni a városnak azokat a polgárokat, illetve eseményeket, amelyek példaértékűek lehetnek a közösség számára. „Várjuk, hogy a lakók tegyenek javaslatot ezekre a példákra” – zárta Barta Mónika.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
szóljon hozzá!