
Május 22-23-án másodszorra szervez erdélyi regionális találkozót a Maros megyei ClubAudi.ro fórum, amelyre várják az Audi gépkocsik tulajdonosait, kedvelőit.
2010. május 18., 12:292010. május 18., 12:29
A találkozó célja a tapasztalatcsere, technikai megbeszélések, drive test, valamint a programban szerepelnek olyan szórakoztató műsorok, mint a karting, az állatkert és a víkend szabadidőkomplexum meglátogatása, illetve buli. A ClubAudi független gyűjtőhonlap, semmilyen kapcsolatban nem áll a Porsche Romaniával vagy az Audi AG-vel, szervezési statútum, valamint kereskedelmi bejegyzés nélküli autósklub.
Szombaton, május 22-én 11 órától a Promenada Mall parkolójában találkoznak, végighaladnak a város utcáin, végül a nyárádtői Darina komplexumnál „parkolnak le”. Vasárnap, május 23-án 11 órától a víkendre és a Somos-tetőre látogatnak. További részletek a ClubAudi.ro honlapon, illetve a 0748/68.44.83-as telefonszámon.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.