
Hamar elkapták a rendőrök a gyanúsítottakat. Képünk illusztráció
Fotó: Székelyhon
Idős asszonyra törtek rá saját otthonában szerdán délelőtt seprűvel, kosárral házaló személyek. A tetteseket rövid idő alatt elfogta a rendőrség.
2019. január 24., 14:452019. január 24., 14:45
2019. január 24., 14:472019. január 24., 14:47
„Az elkövetők seprű és kosár árulás ürügyén mentek be a Szárhegy alszegi részén lévő ház udvarára, és amikor látták, hogy nincsenek friss nyomok a hóban, betörtek egy ablakot, majd azon át behatoltak a házba. Bent a lakásban látták, hogy az idős nő otthon van, de nem ijedtek meg tőle, hanem
– így összegezte a bűncselekményt a gyergyószárhegyi polgárőrség. Ezt követően a gyanúsítottak menekülni próbáltak, de a rendőrség emberei utolérték és elfogták őket – mondta el érdeklődésünkre Katona Tibor, a polgárőrség vezetője. „Szerencse, hogy talán a sok felhívás és figyelmeztetés hatására
– magyarázta Katona, aki a rendőrök gyors intézkedését is dicsérte. Elfogásuk után az elkövetők beismerték tettüket, és az ellopott értékeket visszaszolgáltatták.
Házalás mint terepszemle
A szárhegyi polgárőrség ezúttal is figyelmezteti az embereket, hogy legyenek óvatosak, ha idegen házalókat látnak a faluban (árukínálókat, csatornajavítókat, ócskavas-felvásárlókat). Rámutatnak, az ilyen ártatlannak tűnő bekopogtatások során sokszor csak a helyszínt mérik fel. Ha látják, hogy nincs szem előtt az adott porta, vagy nincsenek otthon a lakók, akkor vagy az udvarról emelnek el valamit, vagy – mint a mostani esetben is – a betöréstől sem riadnak vissza. „Figyeljünk az idősekre, az egyedül élőkre, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben” – szól a polgárőrök felhívása.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!