
A szarvasmarhák száma, illetve az értékesített tejmennyiség után is kérhetnek Covid-támogatást a gazdák
Fotó: Veres Nándor
Már igényelhetik a szarvasmarhatartó gazdák azt a Covid-támogatást, amelyet a minap, sürgősségi kormányrendeletben hagyott jóvá a kabinet. Hargita megyében az érintett több ezer gazda a települést sem kell elhagyja a támogatás igényléséhez, a kérelmezés pedig nagyon egyszerű.
2021. június 30., 21:542021. június 30., 21:54
Múlt hét csütörtökén döntött a kormány arról, hogy a járványhelyzet által hátrányosan érintett szarvasmarhatartó ágazat számára állami Covid-támogatást biztosít, az akkor elfogadott rendelet hétfőn megjelent a Hivatalos Közlönyben, így keddtől már igényelhetővé vált a járványsegély.
Noha a gazdák – állattartók, területtulajdonosok, földművelők – múlt év őszén is igényelhettek járványsegélyt, ez egy teljesen más Covid-támogatás, amit csak a szarvasmarhatartók kérelmezhetnek augusztus 9-ig – mondta el megkeresésünkre Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Már nem a 2013-as referenciaévben meglévő állatállományuk alapján kapják meg a támogatást – legutóbb idén tavasszal, állatonként egy eurót kaptak a jogosultak –, hanem a 2021. január 31-én meglévő állatállományuk, illetve a januárban értékesített tejmennyiség alapján – hangsúlyozta a megyei APIA vezetője. Kérdésünkre hozzáfűzte, a referenciaév aktualizálása igazságosabbá teszi a támogatás megítélését, hiszen van olyan gazda, akinek akkor száz állata volt, most viszont csak egy-kettő van, mégis száz példányra kapott támogatást.
A járványsegélyt azok a gazdák kérelmezhetik, akiknek legkevesebb három, legalább 16 hónapos szarvasmarhája van. Ha azonban ez a feltétel teljesül, akkor a hét hónaposnál idősebb borjakra is kap támogatást a jogosult.
Ezt azonban csak akkor kapja meg az igénylő, ha az állatok után járó támogatást is kérte.
„Az igénylést úgy szerveztük meg, hogy mindenki a saját településén rendezheti ezt, az állatorvosnál, a szarvasmarhatartó egyesületnél, a polgármesteri hivatalban, ahol a támogatáskérelmezéseket szokták intézni – ez településenként változik. Augusztus 9-ig tart az igénylési időszak, tehát harminc munkanapon keresztül fogadjuk a támogatási kéréseket. Az igénylés banálisan egyszerű, egy természetes személynek három papírra van szüksége: a személyazonossági igazolványára, a bankigazolásra és az állatorvosi igazolásra. És természetesen ki kell töltsék a támogatási kérést” – vázolta az igényléshez szükséges tudnivalókat Haschi András.
A támogatási feltételek szerint egyébként a természetes személyek mellett jogi személyek, egyéni vagy családi vállalkozásban tevékenykedő jogosultak is kérelmezhetik a Covid-támogatást. Az állam összesen 225,5 millió lejt különített el a Covid-támogatások finanszírozására, ebből 182,7 millió lejt a szarvasmarhákra járó juttatásokra, 42,8 millió lejt pedig a tejmennyiségre járó támogatásokra szánnak. A vonatkozó jogszabály szerint a járványsegélyeket év végéig átutalják a jogosultak bankszámláira.
Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.
Hargita megyében az egységes mezőgazdasági támogatásra jogosult gazdák több mint nyolcvan százaléka már megkapta az általa idén igényelt juttatások előlegét. Már az összetettebb támogatásigénylések előlegeit is folyósítja az APIA.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
szóljon hozzá!