Csíkszentimre egyházi kórusa az idei Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón. Rendszeres résztvevői az eseménynek
Fotó: Szabó Zsolt
Harminc taggal működik jelenleg a csíkszentimrei Szent Imre Herceg Egyházi Kórus, énekeseinek jelentős része minden évben kicserélődik.
2017. március 18., 13:592017. március 18., 13:59
2010-ben alakult újra Csíkszentimre egyházi kórusa, amikor Darvas Róbertet megbízták a település kántori feladatainak ellátásával. Az évekkel ezelőtt működő helyi kórus Szent Imre Herceg nevét viselte a plébániatemplom elnevezése után, így ők is azt vették fel – számolt be a kezdetekről a kántor. Hozzátette, indulásukkor 35–38 taggal kezdték el a munkát, akkor nagy volt az érdeklődés, hiszen többen is kíváncsiak voltak, hogy milyen lesz egy új közösség tagjaivá válni.
Ez viszont azzal jár, hogy évente 10–15 kórustag kicserélődik, a fiatalok közül ugyanis többen távolabbi iskolába, egyetemre iratkoznak be, vagy éppen külföldön vállalnak munkát, helyüket újabb fiatalok veszik át.
2011 februárjában részt vettek első kórustalálkozójukon Csíkszentkirályon, ahol még „zöldfülűként” mutatkoztak be. Egy évre rá már Csíkszentimrén gyűltek össze az alcsíki kórusok találkozni, a szervezést a fiatal kántor a fiatal énekkarral oldotta meg. Az akkori sikerélmények nagy lendületet adtak a csapatnak, mostanra viszont elfáradtak – vallotta be őszintén a kórusvezető. Elmondása szerint nyáron nem tartanak próbákat a tagok különféle tennivalója miatt, így szeptembertől húsvétig gyakorolnak közösen heti két alkalommal. Mivel minden évben új tagokkal bővülnek, így a fellépések előtt újra és újra meg kell tanulni az egyes darabokat, nem számíthatnak arra, hogy a korábbiakból állítanak össze egy repertoárt.
Mindeddig a helyi, ünnepi (karácsonyi, húsvéti, Szent Imre-napi) szentmisék mellett elsősorban a kórustalálkozókon tudták megmutatni tudásukat. Bíznak benne, hogy a közeljövőben akár külföldön is énekelhetnek, hiszen az egy pluszmotiváció lehetne a tagok számára, hogy érdemes a liturgiát ilyen formában szolgálni. Fellépéseiken rendszerint székely ruhát viselnek, egyelőre nem gondolkodnak kórusruha készíttetésén. A próbák, fellépések mellett közös rendezvényeket is tartanak, a születésnapok megünneplése mellett, szerveztek már farsangi bált, karácsonyi, szilveszteri összeüléseket. Ezek az események lehetőséget biztosítanak a közösséggé válásra – mondta a karvezető.
Munkájukat a plébánia mellett a helyi önkormányzat és közbirtokosság is támogatja, illetve különböző civil szervezetek is. Mivel távolabbi helyekre nem járnak, így jelentősebb összegeket nem kellett igényelniük az intézményektől, de a kották tárolásához szükséges mappák beszerzését, az utazások költségeit, a rendezvényeikhez szükséges termeket, anyagiakat rendszerint biztosítják – részletezte Darvas Róbert. Hozzátette, nagy segítséget jelent számára egyik kórustagja is: Szopos Zoltán a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zeneművészeti karán tanul, akivel az utóbbi időben közösen készítették fel a kórust. A helyi plébános, Fábián Zoltán buzdító és köszönő szavai is motivációt jelentenek számukra, hálásak ugyanakkor, hogy elismeri a munkájukat, és mindig biztatja a falubelieket az énekkarhoz való csatlakozásra.
Legnagyobb nehézségüknek a kántor azt nevezte, hogy kevesen érdeklődnek a kórusi éneklés iránt, a kezdeti tagokból mindössze öten-hatan maradtak. Meglátása szerint egy 2100-as lélekszámú településen akár 80 személyes kórus is működhetne. Belátta, önkéntes munkáról lévén szó, nem könnyű bevonni az embereket, hiszen a közösség mellett az kell motiváló erő legyen, hogy énekkel szolgálják a liturgiát.
– magyarázta a karvezető.
Meghatározó élményként az általuk szervezett kórustalálkozót említette, amely mérföldkő volt mindannyiuk számára. A szervezés nehézségeivel, szépségeivel együtt örök emlék maradt számukra. Lassan közeledik az időpont, mikor újra ők lesznek a soros szervezők – azt követően már felnőtt kórusnak nevezhetik magukat, azután már nagyobb terveket is kitűznek maguk elé – tisztázta a Darvas Róbert.
Az énekkar tagjai
Tőrsők Boglárka, Tankó Csilla, Ravasz Renáta, Balog Apollónia, Bálint Mónika, Pál Erzsébet, Szántó Ágota, Márton Enikő, Kovács Apollónia, Szántó Bernadett, Sinka Kinga, Szántó-György Brigitta, Kovács Anita, Ravasz Kamilla, Kovács Andrea, Bartis Zsuzsa, Holló Piroska, Holló Rozália, Dombi Izolda, Szopos Zoltán, Bodó István, Keresztes Nándor, Szántó Ákos, Jakab Dávid, Szántó-György Gábor, Balló Lóránt, Balló Benedek, Nagy József, Szabó Ágoston, Fazakas István.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.
Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
szóljon hozzá!