
Fotó: Both Ildikó
Külön napirendi pont lehetne a sepsiszentgyörgyi tanácsüléseken a veszekedés, hiszen szerves részévé vált az üléseknek. Csütörtök délután a jövő évi adók és illetékek megállapításánál vesztek össze a tanácsosok.
2010. május 27., 19:582010. május 27., 19:58
2010. június 03., 19:592010. június 03., 19:59
Fotó: Both Ildikó
Rendes havi ülésre ült össze a városi tanács csütörtökön, a több mint harminc pont között egyik legfontosabb a 2010-es évi adókkal és illetékekkel volt kapcsolatos. Antal Árpád András polgármester terjesztette elő a 2010-es évre vontakozó adókról és illetékekről szóló tervezetet, kiemelve, hogy jövőben is az idei szintet kellene tartani, tehát nem javasol emelést.
Fotó: Both Ildikó
Ezzel az intézkedéssel a városlakók kevesebbet fizetnének, ugyanakkor a többi adónem esetében – például az autók utáni adók – nem lenne szükséges a szinten tartás. A polgármester továbbá a jogi személyek esetében kivetett adó 1,2%-os szinten tartását javasolta.
A polgármester által előterjesztett tervezettel szemben, Bereczki Kinga, MPP-s tanácsos egy javaslatot fogalmazott meg, melyben a jogi személyeknél az ingatlanadó esetében egy százalékos küszöböt javasolt, míg a reklám tevékenységre vonatkozó adók esetében a három helyett egy százalékot.
Fotó: Both Ildikó
A kialakult vitát és zűrzavart végül a szavazások zárták le, a több módostó javaslatból a Bereczki Kinga által megfogalmazottakat a többség elutasította, maga a tervezet pedig átment a tanácson. Az MPP-s tanácsosok már tavaly decemberben is elutasították az adók és illetékek emeléséről szóló határozat tervezetet, a válságra és a lakosság elszegényedésére hivatkozva.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.