
Módosítani szeretné a 2003/52-es számú, a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó törvényt a hazai civil társadalom. Az ország több megyéjében létrejött 52-es Koalíció elsősorban azért tartja hiányosnak a jogi rendelkezést, mert az nem tartalmaz semmiféle szankciót azon intézményvezetők ellen, akik nem tartják tiszteletben a törvényt.
2012. február 09., 16:582012. február 09., 16:58
Radu Bălănean
„Közvetlen büntetések híján a közigazgatási hatóságok előszeretettel áthágják az 52-es törvényt. Ez érvényes mind a megyei, mind a városi önkormányzatokra, a minisztériumokról nem is beszélve” – hangoztatta Radu Bălănean, a törvénymódosítás egyik kezdeményezője. A Maros megyei pszichológus több példát is felhozott, egyikük éppen az a kormányhatározat, amely a legnagyobb elégedetlenséget váltotta ki az utóbbi időben. „A választások összevonásáról szóló, egyébként alkotmányellenes határozatot nem előzte meg semmiféle széleskörű nyilvános vita” – nehezményezte Bălănean. Az elmúlt három hónapban, hasonló csendben „surrant át”, többek között, a villamos energia törvénye, a gáztörvény, a pénzügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet vagy a garantált bruttó minimálbért szabályzó kormányrendelet. Valamennyi rendelkezés széleskörű tömegeket érint, ami indokolttá tette volna a közmeghallgatás és a nyilvános viták szervezését.
A múlt év szeptemberétől errefelé az 52-es Koalíció több helyi, megyei és országos hatóságot vett górcső alá. A monitoring bizottság adatai szerint a minisztériumok csaknem 80 százaléka nem tartja be a 2003/52-es törvényt. Az arány valamivel jobb, de semmiként nem mondható kielégítőnek a megyei hatóságok szintjén. A polgármesteri hivatalok 59,25, a megyei önkormányzatok 58,53 százaléka szegi meg a közigazgatási döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó rendelkezést. A felmérés során kiderült, hogy az erdélyi megyék önkormányzatainak többsége nem tartozik a törvénytisztelő intézmények közé. A koalíció tagjai komoly gondokat tapasztaltak az aradi, brassói, beszterce-naszódi, máramarosi és szebeni tanács működésében. Nem képez kivételt a három székelyföldi megye sem: a felmérést végzők szerint Maros, Hargita és Kovászna megyék önkormányzata munkája sem bizonyul eléggé átláthatónak.
Az 52-es Koalíció álláspontja szerint a hatóságok munkáját csakis törvénymódosítással lehetne elérni. „Ezeknek szankciókat kellene tartalmazniuk. Mégpedig olyan értelemben, hogy a rendelkezések áthágásával született döntéseket a bíróság semmisíthesse meg. A vétkesnek talált vezetők pedig saját vagyonukkal feleljenek az esetleges törvénytelenségekért” – ismertette a civil koalíció álláspontját annak egyik marosvásárhelyi tagja, Ligia Voro.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.
Hat pályamunka érkezett be a marosvásárhelyi városházára a Sütő András-szobor elkészítésére kiírt ötletbörzére. A szobor román párjának, a Constantin Romanu Vivut ábrázoló alkotás elkészítése iránt kisebb érdeklődés mutatkozott.
A mezőrücsi, 17 éves Moldovan Larisa-Rodica január 4-én önként távozott otthonról, 5-e óta pedig nem tudnak kapcsolatba lépni vele.
szóljon hozzá!