Hirdetés
Hirdetés

Autópálya-építés: versenyfutás az építőanyagok drágulásával

•  Fotó: PeUndeMerg.ro Közösségi Fórum

Fotó: PeUndeMerg.ro Közösségi Fórum

A határidőnél akár hat hónappal korábban is kész lehet a Maroskece–Aranyosgyéres közötti 16 kilométeres autópálya-szakasz, ami azt jelentené, hogy akár már év végétől Marosvásárhelyről Kolozsvárig, sőt még tovább is autópályán lehetne közlekedni. Hétvégén Maroskecénél és Aranyosgyéresnél is dolgoztak a munkagépek, látványos a mozgósítás.

Simon Virág

2023. február 22., 10:282023. február 22., 10:28

A szállításügyi misztérium tavaly októberben írta alá a Strabag–Geiger társulással azt a szerződést, amely a Marosvásárhely Kolozsvár közötti észak-erdélyi (A3) autópálya hiányzó szakaszának befejezéséről szól. A szerződés értelmében

a társulásnak huszonegy hónap alatt kell befejeznie az előző építtető után maradt munkálatot.

Ebből három hónapot fordíthat a tervezésre és a maradék tizennyolcat a kivitelezésre. Mint ismert, az említett pályaszakaszt korábban a Starco cégre bízták, amely nem tudta teljesíteni a vállaltakat, így felbontották vele a szerződést. Hosszas eljárás után nyilvánították nyertesnek a fent említett társulást, amely Maros megyében már gyorsan és a határidő előtt befejezte a Nyárádtő–Marosvásárhely közötti pályaszakaszt, illetve a hozzá tartozó bekötőutat.

•  Fotó: PeUndeMerg.ro Közösségi Fórum Galéria

Fotó: PeUndeMerg.ro Közösségi Fórum

Igyekeznek gyorsabban befejezni

A Strabag képviselője, Manfred Müller a marosvásárhelyi repülőtéren megnyert munkálat kapcsán találkozott az újságírókkal és akkor beszélt az autópálya-szakasz megépítéséről is. Arra a kérdésre, hogy valódi célkitűzésnek tartja-e azt, hogy a tervezettnél korábban befejezzék a Maroskece–Aranyosgyéres közötti pályaszakaszt, az illetékes igennel válaszolt. Mint kifejtette,

mivel az építőanyagárak folyamatosan emelkednek, nekik az a céljuk, hogy minél előbb befejezzék és átadják a munkálatokat.

„Láthatják, hogy az építőanyagárak folyamatosan emelkednek, akárcsak a munkaerővel járó költségek. Valós célnak gondolom azt, hogy a kitűzött határidőnél akár hat hónappal korábban be tudjuk fejezni a hiányzó autópálya-szakaszt.”

Hirdetés

Hétvégén is dolgoznak

A közúti építkezést figyelemmel követő internetes fórumokon több fénykép jelent meg arról, hogy Maroskecénél és Aranyosgyéresnél, vagyis

a hiányzó pályaszakasz két végén munkagépek jelentek meg, és ez utóbbi helyszínen szombaton és vasárnap is dolgoztak.

A Facebook PeUndeMrg.ro fórumára feltöltött képeken jól látszik, ahogy Aranyosgyéresnél az egyik felüljáró elemeit szerelik. A 15,7 kilométeres pályaszakaszon két híd, négy felüljáró és egy forgalmi csomópont is lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál

Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.

Sikeres volt a vízterelés: nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje Csernavodánál
2026. augusztus 09., vasárnap

Magyar előadók Sziget-koncertjei lesznek láthatók az M1-en

Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.

Magyar előadók Sziget-koncertjei lesznek láthatók az M1-en
2026. augusztus 08., szombat

Baka András elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre

Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

Baka András elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre
Hirdetés