Átfogó medertakarítási akció kezdődött a víz világnapján

Átfogó medertakarítási akció kezdődött a víz világnapján

Archív

Fotó: Barabás Ákos

 Egy hónapos medertakarítási akciót hirdetett a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás: az általuk ügykezelt  folyóvizek és tavak mentén zajlik az akció, amely a víz világnapján, hétfőn kezdődött.

Kovács Eszter

2021. március 23., 10:182021. március 23., 10:18

A cél egyértelműen a környezettudatosságra való nevelés – mondta el a program kapcsán Páll Árpád, a Hargita Víz Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezetője. Az akció Zetelakán rajtolt, a helyszínválasztás pedig nem véletlen, hisz a tavalyelőtt útjára indított programban az ottani közösség volt a legaktívabb.

„Két évvel ezelőtt áprilisban tartottuk az akciót, akkor egy nap alatt közel ezer köbméter szemetet gyűjtöttek össze a részvevők. Tavaly tavasszal és ősszel is kénytelenek voltunk elhalasztani a járvány miatt, idén – a járványhelyzet alakulása és az időjárás miatt – úgy döntöttünk, hogy egy hónaposra bővítjük a programot, hogy minden részt vevő csoport akkor tartsa meg a medertakarítást, amikor az nekik a legalkalmasabb” – magyarázta a szervező. Egyébként ezúttal is több mint négyezer részvevő jelentkezett be a szervezőknél, többségük gyerek.

Idézet
Sajnos, azt tapasztaltuk már az első akció után, hogy a takarítást követően néhány hónap múlva ismét volt szemét a medrekben. A legfontosabb célunk tehát a nevelés: az idősebb korosztályt mi már nem, de a programban részt vevő gyerekek talán meg tudják győzni arról, hogy ne a folyókba és tavakba hordják a hulladékot

– hangsúlyozta Páll Árpád. A felhívásra ezúttal közel harminc Hargita megyei város és község jelentkezett, a záróesemény április 22-én, a Föld napján lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 01., hétfő

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás

Több mint másfél évtizede indult útjára Hargita megyében szervezett módon a húsvéthétfői locsolás, amikor népviseletbe öltözött férfiak, legények járják a portákat, és vödrökbe töltött vízzel locsolják meg az őket népviseletben váró lányokat, asszonyokat.

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás
2024. április 01., hétfő

„Ünneprontás” az utakon, avagy jogosítvány nélkül és büntetéssel húsvét után

Egy híján húsz jogosítványt vontak be, és több mint 93 ezer lej értékben szabtak ki büntetéseket a Maros megyei rendőrök a „magyar húsvéti hétvégén” – közölte Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

„Ünneprontás” az utakon, avagy jogosítvány nélkül és büntetéssel húsvét után
2024. április 01., hétfő

Akár levélben is – így szavazhat külföldről a parlamenti és államfőválasztáson

Hétfőtől regisztrálhatnak a www.votstrainatate.ro portálon azok a román állampolgárok, akik levélben vagy valamelyik külföldi szavazókörzetnél voksolnának az idei parlamenti, illetve államfőválasztáson.

Akár levélben is – így szavazhat külföldről a parlamenti és államfőválasztáson
2024. április 01., hétfő

Életeket menthetnek egy agyhalott nő szerveivel

Egy 58 éves nő máját, veséjét, szaruhártyáját és csontszövetét távolították el bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi orvoscsoportok a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban a hétvégén.

Életeket menthetnek egy agyhalott nő szerveivel
2024. április 01., hétfő

Téli szünet a húsvéti nyárban? Íme, a kéthetes előrejelzés

Országszerte lehűl az idő a következő napokban, április 7-e után azonban ismét melegebb lesz, mint ilyenkor általában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat április 1. és 14. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Téli szünet a húsvéti nyárban? Íme, a kéthetes előrejelzés
2024. április 01., hétfő

Sáros esők alakulhatnak ki a szaharai por miatt

Hétfőn és kedden is nagy mennyiségű szaharai por marad Románia légterében, az ország nyugati, északi és központi régióiban sáros eső is kialakulhat – figyelmeztetett hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Sáros esők alakulhatnak ki a szaharai por miatt
2024. április 01., hétfő

A kigyulladt száraz aljnövényzetről az erdőbe terjedtek a lángok

Az erdőbe is átterjedtek a lángok, miután tűz keletkezett a száraz aljnövényzetben a Maros megyei Andrenyásza település közelében hétfő délután. A lángok megfékezését a nehezen megközelíthető terep is lassítja.

A kigyulladt száraz aljnövényzetről az erdőbe terjedtek a lángok
2024. április 01., hétfő

Új Bogyó és Babóca-történetek érkeznek a mozikba

A Filmtett Egyesület húsvét után rajzfilmet nézni hívja a mozikba a gyerekeket: a Bogyó és Babóca hatodik mesefüzérét első körben Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Brassóban vetítik.

Új Bogyó és Babóca-történetek érkeznek a mozikba
2024. április 01., hétfő

Simion szerint most fontosabb, mint valaha, hogy „a Románia szívében élő románok” egységesek maradjanak

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerint Marcel Ciolacu kormányfő megállapodott az RMDSZ-szel abban, hogy a román pártok nem indítanak közös polgármesterjelölteket a fontosabb erdélyi városokban.

Simion szerint most fontosabb, mint valaha, hogy „a Románia szívében élő románok” egységesek maradjanak
2024. április 01., hétfő

Lopás és bántalmazás gyanújával vettek őrizetbe három fiatalt

Huszonnégy órára őrizetbe vettek három fiatalt Maros megyében, miután pénzt akartak lopni, ezért bántalmaztak egy férfit vasárnap.

Lopás és bántalmazás gyanújával vettek őrizetbe három fiatalt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!