
Fotó: Kristo Robert
Az épületállag-felmérés eredményeitől is függ, milyen lesz majd a csíkszeredai mozi új arculata. Csak a felmérést követően lehet elkészíteni a felújítási terveket.
2010. február 09., 14:592010. február 09., 14:59
2010. február 09., 16:022010. február 09., 16:02
Fotó: Kristo Robert
Mint Antal Attila csíkszeredai alpolgármester tájékoztatott, az önkormányzat szeretné elérni azt, hogy a lehetőségekhez mért tervek készüljenek az átalakításhoz. Ehhez először az épület állagát kell felmérni szakemberek bevonásával, statikai szempontból is, azért, hogy kiderüljön, milyen beavatkozást tesz lehetővé az épület állapota.
Az alpolgármester szerint fontos volna megegyezni a szomszédokkal is – a vendéglőre, és az órásműhelyre gondolt –, azért hogy az épület urbanisztikai szempontból egységes arculatot kapjon, amely illeszkedik a sétálóutca környezetébe.
Ezután következhet a tények ismeretében a tervek elkészítése, amelyek érdekében az önkormányzat megbízhat egy tervezőt, vagy pályázatot írhat ki. „A városban hiány van megfelelő előadóteremből, kiállítófelületből, illetve moziból is, ezen funkcióknak kellene megfeleljen az épület, a műszaki lehetőségeket is figyelembe véve” – mondta Antal Attila.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!