
Fotó: Benedek Huszár János/Facebook
Nagyvolumenű munkálatoknak kezdtek neki idén nyáron Barót városában. A településen átívelő Kossuth Lajos utca egy részét már korábban lezárták, a korszerűsítése már zajlik, de ugyanezt a szakaszt érinti a szennyvíz- és vízhálózat kibővítését célzó munkálat is. Utóbbinak éppen hétfőn látott neki a kivitelező cég.
2024. szeptember 02., 18:442024. szeptember 02., 18:44
Barót Város Tanácsának múlt heti, rendkívüli ülésén a képviselőtestület jóváhagyta a város költségvetésének módosítását. Ennek során többek között
A határozattervezet mihamarabbi elfogadására azért volt szükség, hogy a munka kezdetével kifizetéseket is tudjanak eszközölni. A kivitelező cégnek hétfőn, szeptember 2-án adták át a Kossuth Lajos utca alsó felét (amely egyben megyei út is), az önkormányzatnak így rövidesen ki is kell fizetnie 75 ezer lejt az építkezési felügyeletnek.
A város alsó végén, a 131-es jelzésű megyei út Kossuth utcai szakaszán azonban nemcsak a csatornázási munkálatokat végzik el. Júliusban már megkezdődött a Regionális Operatív Program révén finanszírozott, a megyei útra vonatkozó teljes körű felújítás is, ennek első szakaszában
Miután elhelyezik az új esővíz- és a két szennyvíz-fővezetéket, illetve a bekötéseket, következik a friss aszfaltréteg leterítése is. A munkálatok idejére
Ugyanilyen mértékű korszerűsítés zajlik továbbá a szintén 131-es jelzésű olaszteleki úton is, ahol augusztus utolsó hetében a szegélyköveket helyezték el, következik a járdák, majd az útfelület aszfaltozása, ezzel párhuzamosan a parkolók, buszmegállók kialakítása.
Benedek Huszár János, Barót polgármestere szerint a munka nagyjából ütemterv szerint zajlik, karácsonyra már új úton járhatnak a városlakók.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!