Fotó: Boda L. Gergely
Alig több mint két éve volt, amikor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vezetősége és tanárai– építőmunkásokhoz hasonlóan – piros védősisakot tettek a fejükre, majd egy-egy kanál betont öntöttek a majdani bábstúdió helyére. A cél megvalósult, december 20-án átadják az országos szinten is egyedülálló bábstúdiót.
2010. november 24., 13:442010. november 24., 13:44
2010. november 24., 17:572010. november 24., 17:57
A Levél (Frunzei) utca 9. szám alatt áll már a színes, különleges alakú épület. A belsejében zajlanak még a munkálatok, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vezetősége azonban már kitűzte a technikai átadás dátumát, december 20-án tartják az ünnepséget. „Január 1-jéig mindennek rendben kell lennie. Ott szeretnénk kezdeni ugyanis a második félévet, ha nem is az egész épületet, de bizonyos termeket birtokba veszünk majd” – nyilatkozta a székelyhon.ro-nak az intézmény rektora, Gáspárik Attila. „A probléma azonban az, hogy nincs még pénz bútorzatra, felszerelésre. Így is, ha nem kaptunk volna speciális támogatást a kormánytól, nem tudtuk volna befejezni a stúdiót” – tette hozzá a rektor.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 2002-ben indult először bábos osztály, azzal a céllal, hogy az erdélyi színházak mellett működő egyre több bábtagozatot, illetve -színházat megfelelő felkészítésű és ambíciójú bábművésszel lássa el. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlenné vált a saját épület, amely a leendő bábművészek munkájának megfelelő körülményeket teremt. Az összetett képzési forma olyan épületet igényel, amelyben egyszerre van lehetőség elméleti képzésre, gyakorlati munkára és előadások játszására.
A bábstúdió országos szinten egyedülálló abból a szempontból, hogy eleve bábszínházi előadásokra és bábművészeti képzésre tervezték.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!