
A napokban befejeződnek a munkálatok az útszakaszon
Fotó: Barabás Ákos
Újraaszfaltozzák a megyei utat Kányád és Székelyderzs között, ahol meglehetősen sok kátyú keletkezett az utóbbi időszakban, és az árvíz is megrongálta. A tervek szerint a munkálatokat már idén befejezik, a felfestés és a közlekedési táblák kihelyezése viszont jövőre marad.
2017. november 15., 18:182017. november 15., 18:18
Nagyjából három kilométeres szakaszon aszfaltoznak Kányád és Székelyderzs között – tudtuk meg Borboly Csabától, Hargita Megye Tanácsának elnökétől. Mint mondta,
Először az autók által kivájt nyomvonalakat, illetve a kátyúkat foltozzák be, majd aszfaltszőnyeget terítenek le, ezenkívül a sáncokat is rendbe teszik. Az út nagy részének javítását saját költségvetéséből finanszírozza a megyei tanács, viszont a Kányád felőli részen van egy háromszáz méteres szakasz, amelyre kormánypénzt kaptak, ott ugyanis árvízkárok voltak.
Fotó: Barabás Ákos
A megyei tanács elnöke lényegesnek tartja, hogy könnyebbé tegyék a falvak megközelíthetőségét, hiszen ezáltal vonzóbbá válhatnak a fiatalok számára.
– magyarázta. Hozzátette, Székelyderzs községben jelentős értékek vannak, amelyek a turizmus szempontjából is fontosak. Szerinte érdemes a vendéglátás irányába elmozdítani a helyi gazdaságot, amellyel megélhetést teremthetnek maguknak a lakók.
Fotó: Barabás Ákos
– közölte Borboly Csaba. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy Derzs község mihamarabb befejezi a Muzsna és Agyagfalva közötti út hozzá tartozó részének újjáépítését, mivel a bögöziek már elvégezték feladatukat
– mondta.
Fotó: Barabás Ákos
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
szóljon hozzá!