
Fotó: Barabás Ákos
Kétnapos ünnepet szenteltek a kétszáz éve épült székelylengyelfalvi templom által hordozott örökségnek a védőszent, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén. A felszentelési évforduló és a templombúcsú alkalmával felavatták Zavaczki Walter Levente szobrászművész alkotását.
2018. november 18., 19:472018. november 18., 19:47
2018. november 18., 19:492018. november 18., 19:49
A templomünnepre hazatértek és bekapcsolódtak a programsorozatba a falu papszülöttei, Simó Gáspár és Simó Sándor. Szintén lengyelfalvi származású a szobor alkotója, illetve az avatáson az ugyancsak helybéli színinövendék, Pál András Emil szavalt.
Az érdeklődők szombaton ízelítőt kaptak Sófalvi Andrástól, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészétől Lengyelfalva egyházának középkori történetéből, a jubiláló templom védőszentjéről pedig Sárai-Szabó Katalin etnográfus, levéltáros tartott előadást. A templom koncertorgonáján Borcsa Gergely Bach-műveket játszott.
Fotó: Barabás Ákos
A búcsús szentmise szónoka, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános összehasonlította Árpád-házi Szent Erzsébet korának jellemzőit a maiakkal.
A szoboravatáson beszédet mondott Földi László, a Magyar Országgyűlés képviselője és Bálint Domokos egyházgondnok.
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Fotó: Barabás Ákos
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!