
„A közös munka, az összefogás eredményeképpen Magyarország Köztársasági Elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Kastal László kollégánknak. A kitüntetést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át március 13-án, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából” – adja hírül a Caritas Vidékfejlesztés.
2018. március 16., 15:222018. március 16., 15:22
„Kastal László a gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Központ igazgatója, a Caritas Vidékfejlesztés gyergyószentmiklósi osztályának vezetője részére a székelyföldi gazdák érdekeit szolgáló tevékenysége, valamint a helyi sajtkészítő látványműhely és látogatóközpont működtetésében végzett munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozom.” Aláírás: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – olvasható az elismerésen.
A díj egy csapatmunka eredménye – állítja a kitüntetett. Kastal László a Gyergyói Hírlap kérdésére elmondta, örül, hogy huszonkét éve lehet tagja ennek a csapatnak, az elismerésen pedig osztozik sok jóakaróval és sok támogatóval, akik az értékelt eredményekhez hozzájárultak.
– fogalmazott Kastal.
A Földművelésügyi Minisztérium honlapján az esemény tudósításaként ez olvasható: „Máig ható erőt ad 1848 példamutatása – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a tárca 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségén.
Hozzátette: a közép-európai régióban a magyarság – ahogy más nép is – gyakran került abba a helyzetbe, hogy történelmi korszakváltásokat követően erőt kellett gyűjtenie, újjá kellett építenie a számára fontos világot. Ünnepi beszédében a miniszter kiemelte: a magyarság fennmaradásának kereteit az erős nemzetállam által tudhatja biztonságban, ez a lehetőség 2010-ben újra megnyílt, azóta az ország halad a közös dolgok rendezésében, a gazdaság, a társadalmi problémák megoldásában, mindabban, ami fontos számára. Lényeges, hogy ez a folyamat ne törjön meg, a 2010-ben kezdődött új korszak folytatódjon – mondta a földművelésügyi miniszter.
– fogalmazott a miniszter.
Az ünnepségen Fazekas Sándor miniszter állami és miniszteri kitüntetéseket adott át. Hárman a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, nyolcan a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, nyolcan a Magyar Arany Érdemkereszt, nyolcan a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vették át. Ketten Fasching Antal-díjat, hárman Konkoly Thege Sándor-díjat, hárman Pro Alimentis Hungariae-díjat, hatan Újhegyi Imre-díjat, hárman Magyar Agrárgazdaság Minőség Díjat kaptak. Az Életfa Emlékplakett arany fokozatát ketten, ezüst fokozatát heten, bronz fokozatát tízen vették át, ötvennégyen miniszteri oklevelet kaptak – tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!