Antal Lóránt: Azért vagyunk Bukarestben, hogy megnyissuk az ajtókat! Pr-cikk

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Támogatói tartalom

2024. november 13., 09:002024. november 13., 09:00

A szenátorok és parlamenti képviselők munkaköri leírása nem csak a törvényhozást foglalja magába. Ugyanolyan fontos feladatuk az is, hogy a választókerületeikben élő állampolgárok ügyeit képviseljék, elősegítsék megyéjük fejlődését. Antal Lóránt, Hargita megyei RMDSZ-es szenátor szerint az RMDSZ küldöttjei és miniszterei ezen feladatukat komolyan vették, ennek pedig konkrét eredményei vannak.

„A nagyobb román pártok esetében gyakran előfordul, hogy képviselőiket olyan megyékhez osztják be – különféle politikai játszmák eredményeként –, amelyekhez nincs közük, így nem ismerhetik az ott élők valós problémáit. Az RMDSZ-ben ez másként van:

Idézet
mi a saját otthonunkat képviseljük. Ismerjük a térség sajátosságait, együttműködünk az önkormányzati csapatokkal, tudjuk milyen fejlesztésekre van szükség, ezt pedig kamatoztatni tudtuk azalatt a 2 és fél év alatt, amíg az RMDSZ kormányon volt”

– vallja a székelyudvarhelyi szenátor.

Bevallása szerint az a tény, hogy Hargita megyében stratégiai fontosságú beruházások indultak el a közelmúltban, annak tulajdonítható, hogy helyismeretükre alapozva képesek voltak hidat alkotni a Hargita megyei önkormányzatok, a megyei tanács és a bukaresti intézmények között.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

„Vessünk csak egy pillantást például Udvarhelyszékre: javában zajlanak a munkálatok Hargita megye egyik legforgalmasabb útszakaszának korszerűsítésén, a 137-es megyei úton Udvarhely és Keresztúr között. Körforgalom épült Szentléleken, annál az országúti kereszteződésnél, ahol minden évben halálos áldozatokról szóltak a hírek. Udvarhelyszék 9 településén kiépül a földgázhálózat.

Idézet
Több mint 350 millió lejt hívtunk le a Cseke Attila volt RMDSZ-es fejlesztési miniszter által indított Anghel Saligny programból utak és közműhálózatok korszerűsítésére. Elindítottuk a bölcsődeépítési programot, óvodák, iskolák, kultúrotthonok, templomok újulhattak meg és fognak megújulni szerte Udvarhelyszéken.

Mindez nem lett volna lehetséges, ha mi nem ismertük volna térségünk ügyeit – ha nem tudtuk volna, hogy például a 137-es út nem bírja el a rajta áthaladó több ezer jármű napi terhelését, hogy Székelyszentléleken életveszélyes volt kitérni az egyik útról a másikra, hogy vállalkozásaink egyik legnagyobb gondja az, hogy nincsenek fejlett energetikai hálózatok, hogy számos településen az adófizetőknek nincs hozzáférésük minőségi ivóvíz- és szennyvízhálózatokhoz, vagy hogy a fiatal szülők azzal szembesülnek, hogy nincs, ahol vigyázó kezekre hagyják gyermekeiket, amíg ők munkában vannak” – részletezi Antal Lóránt.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

„Különbséget kell tenni a hatékony és nem hatékony politikusok között. Ahhoz, hogy a politikus hatékony legyen, először is ismernie kell térségét, együtt kell dolgoznia a helyi vezetőkkel, ismernie kell az állampolgárok igényeit, majd pedig megoldásokat kell találnia.

Idézet
Mi Bukarestben nem csak azért vagyunk ott, hogy egymással vitatkozzunk különböző törvények fölött – azért vagyunk ott, hogy megnyissuk az intézmények, a minisztériumok ajtajait, és elmondjuk, hogy mire van szükségük az itthoni közösségeknek.

Ezért kell november 24. és december 1. után megerősödve visszakerüljünk a kormányzásba is. A kormányzati jelenlétünk biztosítja azt, hogy folyó projektjeinket véghez vigyük, új projektjeinkhez hatékonyan teremtsük elő a pénzeket. Ha mi nem vagyunk ott, nemcsak a józan ész fog hiányozni az országvezetésből, hanem az a hatékonyság is, ami az RMDSZ vezette minisztériumokat jellemezte!” – hangsúlyozza a szenátor.

(X – fizetett hirdetés)

Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
Hirdetés