
Még nem tudni, hogy miből finanszírozzák a Tompa László Általános Iskola felújítását Székelyudvarhelyen
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jelentősen megemelkedett a Tompa László Általános Iskola, valamint a városi minifocipálya és a sétatéri játszótér felújítását érintő beruházás kivitelezésének értéke – némi vita után ezt elfogadták a székelyudvarhelyi képviselők csütörtöki, soron kívüli ülésükön.
2023. november 16., 11:282023. november 16., 11:28
A napirendi pont bemutatása során elhangzott, hogy kétrészes projektről van szó, amelynek egyik része az iskolafelújítás, a másik a sétatéri játszótér, illetve a minifocipálya felújítását foglalja magába.
A projekt értéke jelenleg 21,7 millió lej, amelyeknek majdnem felét az el nem számolható költségek teszik ki (10,1 millió lej).
Berde Zoltán, a testület RMDSZ-es frakciójának vezetője felháborítónak tartotta, hogy ilyen mértékben növekednek a beruházások önrészei, valószínűnek tartja, hogy hitelt kell felvenni jövőre emiatt. Ezzel egyetértett Benedek Árpád Csaba szövetségi képviselő is, aki szintén nem látja fényesnek a jövőt: szerinte
Kovács Attila, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának a vezetője kérdésünkre elmondta, hogy szinte teljesen befejeződik idén a játszótér és a minifocipálya korszerűsítése (minden az időjárástól függ),
Előfordulhat, hogy ez esetben nem kell az említett el nem számolható költségeket bevállalnia a helyi önkormányzatnak, hiszen ezt támogatásból is törleszthetik. Minden az új dokumentumoktól függ – fűzte hozzá.
Godra Zsolt, a Szabad Emberek Pártjának (POL) frakcióvezetője a helyzetet elemezve úgy látja: nem biztos, hogy most be kellene vállalni a Tompa László iskola felújítását is, főleg, hogy egyre kevesebb diák jár a tanintézménybe.
A vitát követően a képviselők többsége végül elfogadta a megváltozott értéket.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!