
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Éves szinten elérte a 15,5 százalékot az inflációs ráta – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).
2023. március 13., 12:002023. március 13., 12:00
Legnagyobb mértékben az élelmiszerárak nőttek az utóbbi egy évben, átlagosan 22,35 százalékkal, míg a nem élelmiszer jellegű termékek 12,73, a szolgáltatások pedig 10,38 százalékkal drágultak. Az INS adatai szerint
A vaj 45 százalékkal került többe, mint tavaly februárban, a burgonya és tojás 35, a tej 32, az étolaj pedig 30 százalékkal drágult egy év alatt.
A februári inflációs adat 0,4 százalékpontos emelkedést jelent a januárban regisztrált 15,1 százalékhoz képest. Az éves infláció tavaly novemberben 16,8 százalékon tetőzött Romániában, az azt követő két hónapban lassulni kezdett.
A fogyasztói árindex immár több mint fél éve (tavaly június óta) meghaladja a 15 százalékot, és most már az éves átlagos infláció is megközelítette ezt a szintet: az elmúlt 12 hónapban 14,9 százalékos volt az átlagos infláció Romániában.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.
Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.
szóljon hozzá!