
Fotó: Barabás Ákos
A kinti vécékből a Szejke patakba folyik a szennylé a Holló utcában, amire a lakók szerint is megoldást kell találni. Ennek érdekében Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala tanulmányt készíttetett a szennyvízhálózat kiterjesztésére, illetve az ivóvízhálózat törvény szerinti újjáépítésére. A kivitelezés előtt azonban nem csak a szükséges pénzt kell előteremteni, de az utcában lévő házaknak is legalitásba kell kerülniük.
2018. január 31., 22:252018. január 31., 22:25
Szennyvízhálózat hiányában a Holló utcaiak katasztrofális módon szennyezik a Szejke patakot, ennek megszüntetése érdekében a hivatal készíttetett egy megvalósíthatósági tanulmányt a rendszer kiterjesztésére – tudtuk meg Jakab Attila városmenedzsertől. A dokumentum ugyanakkor azt is megvizsgálja, miként lehet az ivóvízhálózathoz tartozó elavult gerincvezetéket kicserélni, és rendet teremteni a bekötések terén.
Az önkormányzatnak nagyjából 260 ezer lejre van szüksége a projekt megvalósításához, amit külső források bevonásával szeretnének előteremteni, mivel a városi költségvetés meglehetősen szűkös lesz. Jakab hangsúlyozta,
Fotó: Barabás Ákos
A hivatal egyébként jó együttműködést vár el az érintett lakóktól, és azt, hogy garantálják, hogy a megvalósítás után valóban rácsatlakoznak a gerincvezetékekre. A szennyvízhálózat kiterjesztését ugyanis az ott élők kérték.
Stábunk is ellátogatott a Holló utcába, ahol a lakók véleményéről érdeklődtünk. Többen megerősítették, valóban csatlakoznának a szennyvízhálózatra – kérést is adtak le a hivatalhoz –, hiszen nekik is kényelmetlen a jelenlegi helyzet. Most jobb híján kinti vécék vannak a házaknál, amelyekből valóban a Szejke patakba folyik a szennylé.
– így az egyikük. Azzal is egyetértettek a megkérdezettek, hogy legalitásba kell kerülniük a házaknak. Enélkül ugyanis nem tudnak valódi lakcímükre szóló személyazonossági igazolványokat készíttetni, ezért sokan barátaikat kérik meg, hogy az ő címüket tüntethessék fel dokumentumaikban. Persze a rendőröknek rendszerint feltűnik a turpisság, így mindig gondok vannak igazoltatáskor. Igazolvány nélkül ugyanakkor külföldre sem tudnak elutazni.
Mások is csatlakoznának
Hét Medence utcai háztartás is csatlakozna az udvarhelyi ivó- és szennyvízhálózatra, ezért a hivatal tanulmányt készíttetett ennek megvalósítása érdekében – közölte Jakab. A munkálat valamivel több mint 133 ezer lejbe kerül, az összeget pályázati úton kell előteremteni, vagy a városi költségvetésbe kell belefoglalni. Erről a későbbiekben dönt az önkormányzat.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
1 hozzászólás