
A közös munka végén. Helyi, kínai és amerikai önkéntesek
Fotó: Gecse Noémi
Az utazás, világjárás számára nemcsak a látványosságok megtekintését jelenti, hanem a kultúrákat, az embereket is szeretné megismerni, ezért vállalt önkéntes munkát – mesélte egy kínai egyetemista, aki csíki gyermekek angol nyelvtanulásához járult hozzá az elmúlt időszakban.
2018. augusztus 06., 13:292018. augusztus 06., 13:29
A taplocai Xantus János és a pálfalvi Márton Ferenc Általános Iskola diákjainak tartott az elmúlt hetekben két angol nyelvtábort a csíkszeredai Care2Travel Egyesület. Az önkéntesek foglalkoztatását elősegítő szervezet ezúttal is
A megyei önkormányzat somlyói multifunkcionális központjában ottjártunkkor épp egy csapatjátékba csöppentünk bele, a pálfalvi és delnei diákok kipirultan rohangáltak az önkéntesek között, és igyekeztek kisebb-nagyobb nyelvtudásukkal válaszra késztetni őket, hogy begyűjthessék a versenyfeladat pontjait.
Kedves Péter, az egyesület vezetője elmesélte,
Azt mondta, az idők során arra jöttek rá, hogy a táborok nagy hozadéka nem is az, hogy az angolt anyanyelvi szinten beszélőktől tanulnak angolul a gyermekek, hanem, hogy az ő nyelvükön nem beszélő önkéntesekkel való együttműködés során rá vannak kényszerítve arra, hogy kommunikáljanak velük angolul. A felismerés, hogy vannak olyanok is, akik nem értik meg őket magyarul, az ebből adódó frusztráció és a sikerélmény, amikor tudásukat összeszedve sikerül angolul beszélgetni, mind segítik a nyelvtanulást – fejtette ki Kedves Péter.
A somlyói táborban ezúttal két amerikai, két kínai és egy németországi önkéntes dolgozott a helyiek mellett. A fiatal amerikai lány, a Dél-Karolinából érkezett Magdalen azt mesélte el, épp két munkahely között volt és nem akart tétlenül otthon ülni ebben az időszakban, ezért jelentkezett önkéntesnek. Első alkalommal jött Romániába, és tetszett neki, amit itt talált.
A kínai Du Yuran Sanghajban tanul újságírást és Hong Kongban egyetemista barátnőjével együtt érkezett hozzánk. A fiatal lány első benyomása nem volt kellemes Romániáról, ugyanis a csomagját – benne a fényképezőgépével – nem kapta meg a reptéren. Első alkalommal önkénteskedik és
– mondta. A gyermekek tanulni vágynak és van angol tudásuk, de látszik, hogy nincs hol használják azt – mutatott rá. A kínai lány szerint nem lehet megismerni egy országot csak nézelődéssel, ehhez részt is kell venni az adott közösség életében, ezt pedig az önkéntesség révén kapja meg.
A tábor egyik résztvevője, Benő Barbara azt mondta el, hasznosnak találta a táborozást. Nemcsak tanultak, hanem jobban meg is ismerkedtek egymással – tette hozzá a diáklány.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!