
Fotó: Both Ildikó
Március 15-én a Mátyás-huszárokat várták Marosvásárhelyre, hogy emeljék az ünnep színvonalát és kissé visszakalauzolják az emlékezőket 1848-49-be, amikor a szabadságvágy vezérelte a lelkeket. Jöttek is a huszárok, díszbe öltözve, úgy, ahogy kell, csak éppen a lovuk hiányzott.
2011. március 16., 11:512011. március 16., 11:51
2011. március 16., 18:282011. március 16., 18:28
„Ezek még a lótól is félnek, ha huszár ül rajta” – jegyezte meg viccesen a marosvásárhelyi kokárdás tömegből valaki, utalva arra, hogy a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség már korábban közölte: nem engedélyezi a lovas felvonulást. Az intézmény vezetője, Valentin Bretfelean elmondta, helyi tanácsi határozatban döntött az önkormányzat arról, hogy a város közterületén tilos haszonállattal tartózkodni. Ez egyaránt vonatkozik a szekerekre, lovakra, marhákra, disznókra, háziszárnyasokra stb., és ennek alapján tiltották meg a huszároknak, hogy lóhátra pattanjanak. Ez rendben is van, csakhogy, amint egy másik ünneplő megjegyezte: „hagyományőrzésről van szó, a huszárok pedig arról voltak híresek, hogy roppant vigyáztak a lovaikra, olykor az istállóban aludtak az állatokkal együtt, tehát itt is gondoskodtak volna, hogy ne piszkítsanak”.
Sepsiszentgyörgyön például engedélyezték (fotó fent), és ez a város sem arról híres, hogy naponta szekerek, tyúkfalkák, libabandák futkároznak a főtéren. Emlékeztetőül: a Vásárhelyi Hírlap hasábjain is beszámoltunk annak idején az Együtt határok nélkül elnevezésű Szent Imre Millenniumi Emléktúráról, amelyet Szent Imre születésének 1000. évfordulója alkalmából szerveztek 2007 nyarán. Fő célja a Szent Imre kultusz éltetése és a magyar nép lovas katonai hagyományainak ápolása volt. A több mint 500 kilométeres útra a huszárok és hagyományőrzők Csíkszentimre-Büdösfürdőről indultak, s Szentegyháza, Zetelaka, Farkaslaka, Korond, Parajd, Szováta, Nyárádszentimre, Marossárpatak, Mezőpanit, Kolozs, Tordaszentlászló, Kalotaszentkirály, Kraszna, Szilágynagyfalu és Bályok érintésével jutottak el Szentjobbra.
Mint a mellékelt fotón is látható, annak idején simán megfértek arra a néhány órára a lovashuszárok és a Mioriţa-felirat – igaz, nem Marosvásárhelyen.
Görgényszentimre községben lakástűzhöz, Marosszentannán egy melegházban keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei életmentőket pénteken kora délután.
Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.
A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
szóljon hozzá!