
„Hangosan, bátran, őszintén önmagunknak lenni – erről szól az Alter”
Fotó: Tuchiluș Alex
Különböző művészeti ágak találkoztak a IX. Alternatív Összművészeti Diáktábor idei műhelyeiben. A szervezők merészen párosítottak, a diákok pedig fogékonyak voltak az újdonságra: a tábor nyolcvan résztvevője maradandó élményekkel térhet haza.
2025. augusztus 24., 15:302025. augusztus 24., 15:30
Esővel indult az idei Alternatív Összművészeti Diáktábor utolsó teljes napja, de ez cseppet sem akadályozta meg a résztvevőket abban, hogy tevékenyen indítsák a szombatot. Látogatásunkkor már mozgolódtak a fiúk-lányok, a tábori sürgés közepette sikerült elcsípnünk Péter Blanka szervezőt, akit az idei élményekről, újdonságokról kérdeztünk.
Kilenc évvel ezelőtt szervezték az első tábort Marosfőn, akkor még nagyon kis létszámú résztvevővel. Öt év után megalakult az Alter Crew Egyesület, amelynek tagjai a Hargita Megyei Magyar Diáktanáccsal kiegészülve alkotják ma a szervezőcsapatot. A középiskolásoknak szervezett tábor több helyszínt bejárt, de Csomakőrös egyre inkább otthonává válik a rendezvénynek: harmadszor szervezték meg itt, és a tervek szerint a jövő évi, jubileumi Alter is ugyanitt kap majd helyet.
Amint azt Péter Blanka elmondta, az idei évben kísérleteztek, és összevonták a műhelyeket. Öt műhely működött, mindegyik két különálló művészeti ágat kapcsolt össze. Így született meg:
a Létkép (konceptuális és vizuális művészetek),
a Külső és belső hangok (zene és kreatív írás),
a Papírkezek (irodalom és bábszínművészet),
az Artificial Ignore (dráma és mozgás),
és a Szövedék (vizuális művészetek és irodalom).
„Idén arra gondoltunk, hogy kicsit »megbolondítjuk« a számunkra már jól bejáratott koreográfiát, és összeboronáljuk az egymástól távol álló művészeti ágakat. Úgy tűnik, bejött: a diákok élvezik ezeket a párosításokat” – mondta a szervező.
Péter Blanka eleinte résztvevője volt, most szervezője az Altertábornak
Fotó: Tuchiluș Alex
Az Altertábornak tulajdonképpen abban is rejlik az esszenciája, hogy megalkotói a művészetekről nem elzárt, különálló területetekként gondolkodnak, inkább az átjárhatóság, kapcsolatteremtés elvét vallják.
A tábor összesen 80 főt mozgatott meg: 47 diák, tíz műhelyvezető, valamint szervezők és önkéntesek költöztek be egy hétre a csomakőrösi Debreczi Panzióba. Nemcsak Székelyföldről, hanem a Kárpát-medence más részeiről is érkeztek fiatalok, két diák például Sopronból csatlakozott. Idén kevesebb résztvevővel szervezték meg a tábort, azért is, hogy lássák, mennyire válik be az új műhelykoncepció. A vezetők élménypedagógiai módszerekkel tartják a foglalkozásokat, és olyan szabadságot biztosítanak a fiataloknak, amire a közoktatás nem adhat teret.
A Kárpát-medence különböző részeiről érkeztek diákok
Fotó: AlterCrew/Facebook
Mindegyik műhelyre csak bizonyos létszámú diák jelentkezhet, ugyanakkor nincs lehetőség a tábor ideje alatt műhelyt váltani. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a résztvevők nem látnak bele a többi csoport tevékenységébe bizonyos, műhelyen kívüli programok keretében. Sőt, a cél az, hogy
„Vannak, akik szorongásokkal, frusztrációkkal érkeznek, és annyira jó érzés látni, hogy a tábor közepére feloldódnak, mesélnek, művészettel fejezik ki azt, amit ők éreznek” – fogalmazott Péter Blanka.
Az idei műhelyek nevei: Létkép, Külső és belső hangok, Papírkezek, Artificial Ignore, és Szövedék
Fotó: Tuchiluș Alex
Szombat este minden műhely bemutatta, min dolgozott az elmúlt napokban, a közönséget a résztvevők, szervezők, önkéntesek alkották. A bemutatók minden évben visszaigazolást adnak: a tábor alatt csodás dolgokat lehet létrehozni, maradandó élményekkel lehet hazatérni.
Betekintés a dráma- és mozgásműhelybe
Fotó: Tuchiluș Alex
Ahogy az várható volt az előrejelzések szerint, ismét téliesre fordult térségünkben is az időjárás, vasárnap este az esőzés havazásba váltott át, és friss hóréteg rakódott le.
Az idei országos költségvetés elfogadásáig még egyedi jóváhagyást sem kaphatnak az egészségügyi és szociális intézmények a megüresedett állások betöltésére. A személyzethiány mindeközben fokozódhat a megszorító intézkedések miatt.
Gázszivárgás miatt lezárták és lepecsételték a fő gázcsapot vasárnap késő este Marosvásárhelyen egy 44 lakrészes tömbházban.
Nicușor Dan államfő vasárnap bejelentette, hogy elfogadja Donald Trump amerikai elnök meghívását és részt vesz a Béketanács jövő heti washingtoni ülésén.
Idén januárban 4 698 070 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 1489-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2779 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár vasárnap közzétett adataiból.
Több mint hatszáz járművezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések során, 96-nak gyorshajtás, 170-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Otthonában ölték meg egy fejszével az olténiai Vela község 56 éves, liberális párti (PNL) helyi tanácsosát, korábbi alpolgármesterét. A gyilkosság fő gyanúsítottja egy helybéli fiatalember, aki az áldozat farmján dolgozott.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt vasárnap 1 óra 54 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Szikladarabokat helyeztek ki Temesvár egyes utcáiban a járda szélén lévő zöldterületekre, hogy megakadályozzák a parkolást. Vannak, akik kifogásolják az intézkedést.
szóljon hozzá!