
Fotó: Both Ildikó
A háromszéki tanintézményekben is szabaddá tehető március 15-e, ha alternatív oktatás folyik, azaz a diákok koszorúznak, megemlékeznek a forradalomról.
2010. november 26., 11:272010. november 26., 11:27
2010. november 26., 11:302010. november 26., 11:30
A Kovászna megyei tanács novemberi soros ülésének keretében Tamás Sándor elnök arról is beszámolt, hogy az önkormányzati alkalmazottak számára szabad nap lesz március tizenötödike, valamint november elseje. Az elöljáró ugyanakkor a Kovászna megyei tanfelügyelőség vezetőjével, Kersztély Irmával is tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy a diákoknak is szabad nap legyen március 15.
Tamás Sándor elmondta :„Keresztély Irma főtanfelügyelővel abban egyeztünk meg, hogy nemzeti ünnepünk napján alternatív oktatás zajlik majd a magyar osztályokban: ez lehet az 1848-as forradalommal kapcsolatos események oktatása vagy a megemlékezéseken történő részvétel is”.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
szóljon hozzá!