
Fotó: Kristo Robert
Hétfőn Csíkszeredában megkezdődik már megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelyet ezúttal is a polgármesteri hivatal szervez. A takarítás során forgalomkorlátozásokra, időszakos parkolási tilalomra lehet számítani.
2010. március 28., 16:322010. március 28., 16:32
2010. március 28., 17:552010. március 28., 17:55
Fotó: Kristo Robert
Az általános tavaszi nagytakarítás április 19-éig tart a városban. A polgármesteri hivatal már korábban felhívással fordult a lakossághoz, hogy a nagytakarítással egyidőben tömbházaik, lakóházaik, cégszékhelyeik körül végezzék el a lomtalanítást, és szervezzék meg a takarítást a zöldövezeteken, valamint az épületek bejárata körül. Az innen származó hulladékot a szeméttárolók mellé lehet helyezni, ahonnan a polgármesteri hivatal elszállíttatja. A takarítás utcánkénti ütemezését kifüggesztik a tömbházak bejáratainál is.
A nagytakarítás ideje alatt forgalomkorlátozás és időszakos parkolási tilalom lesz a város néhány utcájában. Hétfőn 14 és 20 óra között a Kalász negyedben és a Tető utcában zajlik a takarítás, kedden 14–20 óra között a Müller László utca és Gyermek sétány következik, március 31-én, szerdán 14 és 20 óra között a Pacsirta sétány, április 1-jén, csütörtökön 14 és 20 óra között a Nárcisz sétány tisztul meg. A nagytakarítás Húsvét után folytatódik. A polgármesteri hivatal kéri a lakosságot, hogy az ütemezés szerinti időszakban járműveikkel ne parkoljanak a jelzett közterületeken, az otthagyott és a munkálatokat akadályozó járműveket a City Parking Kft. elszállítja. Ezeket autónként 150 lej elszállítási díj, valamint autónként napi 50 lej tárolási és felülvigyázati díj ellenében szolgáltatják vissza.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!