Hirdetés
Hirdetés

Alpolgármester nélkül Csíkszentsimon

A csíkszentsimoni községháza. Még várni kell az új tisztségviselő megválasztására •  Fotó: Gecse Noémi

A csíkszentsimoni községháza. Még várni kell az új tisztségviselő megválasztására

Fotó: Gecse Noémi

Miután megszűnt Csató Gábor mandátuma, egyelőre nem jelöltek senkit a tisztségre, így alpolgármester nélkül maradt Csíkszentsimon. A volt elöljárónak azért kellett távoznia, mert jogerős bírósági ítélet erősítette meg a hivatali összeférhetetlenségére vonatkozó jelentést.

Kovács Attila

2018. május 28., 11:582018. május 28., 11:58

Még januárban született meg két és fél évig tartó bírósági eljárás után a jogerős végzés arra vonatkozóan, hogy a szentsimoni alpolgármester, Csató Gábor összeférhetetlen az általa betöltött tisztséggel. Azóta az ilyenkor előírt további lépések is megtörténtek,

az ítélet közlése után a Hargita megyei prefektus is rendeletben vette tudomásul a választott tisztségviselő mandátumának megszűnését.

Hirdetés

Hasonlóképpen járt el a szentsimoni önkormányzati képviselő-testület is, amely áprilisi ülésén hozta meg az erre vonatkozó határozatot, Csató azóta nem látja el hivatali feladatait. Utódját viszont nem választották meg, egyelőre jelölt sincs – tudtuk meg Kozma István polgármestertől.

Nincs napirenden

A községvezető szerint egyelőre nincs napirenden a kérdés, ez azt jelenti, hogy

egy ideig biztosan alpolgármester nélkül folytatják a munkát a községházán.

Mint kérdésünkre megjegyezte, ez többletmunkát jelent számára is, mivel az alpolgármesteri feladatköröket is el kell látnia, de a képviselő-testület ezt a döntést hozta, és más jelölt neve még nem merült fel a tisztséggel kapcsolatban.

Mivel a testületben a 2016-os önkormányzati választások eredményeként az RMDSZ kétharmados többséget szerzett, ez a frakció nevesíthet újabb személyt a megüresedett vezetői pozícióba.

Elutasított keresetek

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2015. júniusában nyilvánosságra hozott jelentése szerint Csató Gábor esetében 2009. január 21. óta állt fenn az összeférhetetlenség, mivel az alpolgármesteri tisztség mellett engedéllyel rendelkező magánszemélyként (PFA) is tevékenykedett. Ezzel pedig megsértette a 2003. évi 161-es számú törvény hivatali összeférhetetlenségre vonatkozó előírásait.

Az említett törvény 87. cikke 1. bekezdésének g. pontja szerint a polgármesteri és alpolgármesteri tisztség összeférhetetlen az engedéllyel rendelkező magánszemély (PFA) által folytatott tevékenységgel. Az alpolgármester akkor a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fordult, kérve az ANI megállapításának érvénytelenítését, de keresetét elutasították. Ezek után fellebbezés következett a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez, a testület január 29-én hirdetett ítéletet, elutasítva Csató fellebbezését.

Csíkszéken korábban ugyanilyen okból szűnt meg Szentes Csaba madéfalvi polgármester, illetve Csiszer Gábor csíkpálfalvi alpolgármester mandátuma is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés