Hirdetés
Hirdetés

Alkotni, játszani, tanulni

A negyedszázados tábor megnyitóján házi feladatot is kaptak a gyerekek •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

A negyedszázados tábor megnyitóján házi feladatot is kaptak a gyerekek

Fotó: Baricz-Tamás Imola

„Aki ebben a táborban egyszer is volt, az legyen büszke, hogy bekerülhetett, hiszen az évek alatt olyan művészek kerültek ki, akikre most a negyedszázadot megért tábor büszke” – mondta Balázs József festőművész a 25. Kárpát-Medencei Borsos Miklós Alkotótábor megnyitóján.

Baricz-Tamás Imola

2018. július 11., 19:442018. július 11., 19:44

2018. július 11., 19:462018. július 11., 19:46

A gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, akárcsak 25 évvel ezelőtt, most is a Kárpát-medencében élő gyermekeknek hirdette meg az alkotótábort. Idén a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal közösen szervezték a közel harminc táborozót vonzó egyhetes programot. Bancsi Edit táborszervező kedden este a szárhegyi Böjte-otthonban köszöntötte a Magyarországról, csángóvidékről, illetve Gyergyószékről érkező gyerekeket és az ünnepségre meghívott szülőket, egykori táborozókat, oktatókat és támogatókat.

Úgy tanulnak, hogy észre sem veszik

Balázs József alfalvi festőművész, a tábor állandó művészeti vezetője a kezdetekről, a tábor céljáról is szólt, illetve kiemelte, hogy a Borsos Miklós szobrászművész emlékére szervezett tábor az évek alatt folyamatosan követte az eredeti elképzelést, amelynek köszönhetően a Kárpát-medencében élő gyermekek szórakozva megismerték egymást, alkottak.

•  Fotó: Baricz-Tamás Imola Galéria

Fotó: Baricz-Tamás Imola

„Ez egy nagyon szép játék, ami mögött egy határozott politikai, társadalmi eszme van, amit az alapítvány, annak vezetője, Borsos Géza képvisel. Ez a tábor egy olyan hely, ahol a gyerekek együtt lehetnek, alkothatnak, és nem is veszik észre, hogy mit tanulnak. A mai iskolában a tudományt a gyerekek fejébe töltik, vállon felül kapják, olyan lúdtöltés formában, erőszakkal, nem teszik kíváncsivá. Ebben a táborban vállon alul,

a szív környékére próbálunk hatni.

Itt barátságok kötődnek, jól érzik magukat a gyerekek, alkotnak, a tájat megismerik. És fontos, hogy a Kárpát-medencéből érkezők megtapasztalják, hogy itt is magyarok laknak” – mondta, hozzátéve, „a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy évek múlva érzik meg, veszik észre a gyerekek, hogy mi mindent kaptak e tábortól”.

Hirdetés

Borsos Géza, az alapítvány elnöke székely zászlóval ajándékozta meg a táborlakókat, és házi feladatként hagyta, hogy a táborzáróra tanulják meg a székely himnuszt, és olyan táborban alkossanak, amelyre még huszonöt tábort lehet építeni.

Mátyás, az igazságos

Mint minden évben, most is egy jól meghatározott témát dolgoznak fel a táborlakók. A szervezők a Mátyás király emlékévhez igazították a programot, és e témában hirdették meg a tábort, így érkeztek a pályamunkák is, melyeket ki is állítottak a megnyitón. Az idei tábor vezetői Biró Zsuzsa képzőművész és Sikó Dorottya díszlettervező, a záróünnepségen az egy hét alatt készült alkotásokból terveznek kiállítást létrehozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátalján találkozna az ukrán elnökkel Magyar Péter
2026. április 28., kedd

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást

Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.

Azonnal a lényegre tért az RMDSZ, miután az EMSZ-elnök Zakariás bejelentette a szakítást
2026. április 28., kedd

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben

Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.

Bennégett egy garzonlakásban egy férfi Nagyszebenben
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt

Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.

Magyarországon már nyertek a Temuval szemben, megannyi vásárlónak térítenek vissza pénzt
2026. április 28., kedd

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális

A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.

Piknik helyett vacogás: szokatlanul hideg lesz az idei majális
2026. április 28., kedd

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését

Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.

Elfogadták Hargita Megye Tanácsának költségvetését
Hirdetés
2026. április 28., kedd

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.

251 aláírással benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen
2026. április 28., kedd

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.

Tánczos Barna szerint megbukhat a kormány
2026. április 28., kedd

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban

Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

Tarr Zoltán lesz a kultúráért felelős, Tanács Zoltán pedig a technológiai miniszter a Tisza-kormányban
Hirdetés