
Különböző értékek. Hargita megyében nem jellemző a bércsökkenés a kórházi alkalmazottaknál
Fotó: Veres Nándor
Az ország más megyéihez viszonyítva a Hargita megyei kórházak alkalmazottai között csak kisebb zavart okozott az egészségügyben beígért jelentős béremelést követő első fizetések kiadása – tájékoztatott Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke.
2018. április 18., 10:592018. április 18., 10:59
2018. április 18., 12:142018. április 18., 12:14
Miután múlt hét végén a kórházi alkalmazottak országszerte kézhez kapták az egységes bértörvény alkalmazása utáni első, márciusi fizetésüket, abszurd helyzet alakult ki az egészségügyben:
Ez azzal magyarázható, hogy az orvosokra és asszisztensekre vonatkozó béremelés mellett (amelyről a 2017-ből származó 153-as számú törvény rendelkezik), az egészségügyi személyzetnek járó különböző bérpótlékok (juttatások) értékét 30 százalékra maximalizálta a szaktárca a fő hitelutalványozó szintjén, míg eddig nem volt efféle korlátozás. Erről egyébként a 2018-ból származó 153-as kormányrendelet rendelkezik – mondta Nyulas Emma. A kórházak fő hitelutalványozója az az intézmény, amely az adott kórház ügykezelését, illetve anyagi finanszírozását biztosítja. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház esetében ez a megyei tanács, viszont például a székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi városi kórházak esetében ez a városi önkormányzat.
Ugyanis a minisztérium az összbér-kiadása 30 százalékából több tucat kórház egészségügyi személyzetének a bérpótlékát kell fedezze, így ez az alap nyilván kisebb, mint amit például egy megyei önkormányzat tud fordítani az ügykezelésébe tartozó kórházra – magyarázta a szakszervezeti elnök.
Nyulas Emma kiemelte, míg a 30 százalékos korlátozás miatt más megyék kórházaiban, amelyek az egészségügyi minisztériumhoz tartoznak, több esetben is bércsökkenést tapasztalhatott az egészségügyi személyzet, a márciusi fizetések kiadását követően a Hargita megyei kórházakból eddig csak egy esetről tud, hogy valakinek kevesebb a fizetése, 300 lejjel.
– magyarázta az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi szervezetének Hargita megyei képviselője. Ugyanakkor hozzátette,
Sőt a 2017-ből származő 153-as törvény szerint, jövő évtől az adminisztratív és kisegítő személyzet is fizetésemelést kap. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségének tájékoztatása szerint alkalmazták az új bérezési törvénynek megfelelő előírásokat, az összes orvos, valamint egészségügyi asszisztens alapfizetése esetében.
Mint többször is beszámoltunk, Sorina Pintea egészségügyi miniszter február végén ismertette, a 2022-re tervezett béremeléseket már idén, március elsejétől bevezetik az egészségügyben: az orvosok és asszisztensek alapfizetése a januárihoz képest 70-től 173 százalékig terjedő mértékben nő majd. Azonban a szaktárca, illetve a kormány által ígért európai uniós szintű bérek másképp néznek ki a valóságban a különböző bérpótlékok korlátozását követően.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
szóljon hozzá!