
Fotó: Gergely Imre
Csütörtökön este ülésezett Gyergyóalfalu helyi tanácsa. A gyűlés napirendjén alpolgármester-választás is szerepelt. Szavazás lett is, de eredménytelen. Alfalunak a következő tanácsülésen lehet új alpolgármestere.
2011. június 24., 13:362011. június 24., 13:36
Nem sikerült új alpolgármestert választania Alfalu tanácsának az áprilisben meggyilkolt Csala Zsolt helyére. A csütörtök esti tanácsülésen ugyan napirendre került a tisztség betöltésére tartott szavazás, de ez nem hozott eredményt. Az alpolgármesteri tisztséget két személy pályázta meg: Baricz Róbertet az RMDSZ-frakció javasolta, Portik József pedig önmagát jelölte.
A két jelölt: balról Portik József, jobbról Baricz Róbert
A két jelöltet közel egy órán át faggatták tanácsostársaik céljaikról, elképzeléseikről. A válaszokból jellemzően az derült ki, hogy mindketten készek teljes erőbedobással dolgozni Alfaluért, de a konkrét alpolgármesteri teendőkre nincs jelenleg igazi rálátásuk. Elhangzott, úgy gondolják, hogy a munkakört, feladatokat majd a polgármesterrel folytatandó egyeztetés után ismernék meg. A kérdezz-felelek után következett a szavazás.
A választás abban az esetben lehetett volna sikeres, ha a jelöltek egyike megkapja a tisztségben lévő tanácsosok szavazatainak több mint felét. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a tizenöt tanácsostól legalább nyolc voks volt szükséges az eyik jelölt mellett a szavazás sikeréhez.
A titkos szavazás azonban nem ezt hozta. Baricz Róbert hét, Portik József hat voksot kapott, két szavazat pedig érvénytelen volt. Így a választás nem hozott eredményt, újabb szavazásra lesz szükség, amit a legközelebbi tanácsülésen szervezhetnek majd meg, várhatóan július elején.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!