
Fotó: Boda L. Gergely
Annak ellenére, hogy Maros megyében működik az ország egyik legtekintélyesebb, legszakszerűbb mentőcsapata, sokszor nevetséges hiányosságok akadályozzák a tevékenységüket. Sokszor pénzhiány miatt visza kell mondaniuk a beavatkozást.
2010. június 28., 17:012010. június 28., 17:01
Fotó: Boda L. Gergely
Az intézmény vezetője, Kovács Róbert elmondta: a Maros megyei tanács idén 350 000 lejt irányzott elő, ami a többi megyében működő hasonló intézmények költségvetéséhez képest nem rossz, elégséges a fenntartáshoz, de a beszerzésekre már nem futja. „Az olaszországi partnertől kaptunk egy 26 éves mentőautót, de többet van szervízben, mint itt. Jelenleg 3 napig a terepjáró is javításra szorul, tehát riasztás esetén nem lenne autónk. Ezért kötöttünk együttműködési szerződést az ISU-val, hogy legalább autót adjanak, ha szükséges. Amikor 2005-ben megalakultunk, akkor nagyon jól felszereltük a szolgálatot, olyannyira, hogy ilyen tekintetben utolértük a régebbi alakulatokat. Csakhogy azóta kevés felszerelést tudtunk vásárolni, a karabinerek, csattok, kötelek pedig elhasználtak, 3 évente kellene cserélni, ezek pedig immár 5 évesek. Reméljük, hamarosan lesz rá pénzünk. Egyesületet hoztunk létre, hogy pályázhassunk” – ismertette Kovács Róbert.
A törvény lehetővé teszi, hogy más megyéből is hívjanak segítséget, és a komolyabb eseteknél rendszerint ezt az eljárást követik, a Katasztrófaelhárítási Alakulatnak (ISU) azonban ahhoz, hogy más megyében teljesítsen szolgálatot, Bukarestből kell engedélyt kérni. Mivel az autót ők adják, ez megnehezíti a munkát.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
szóljon hozzá!