Hirdetés
Hirdetés

Alcsík egyik büszkeségét vették örökbe

•  Fotó: Csíkszentimre örökségének őrei

Fotó: Csíkszentimre örökségének őrei

Csíkszentimrei iskolások jutottak az Örökségünk Őrei verseny székelyföldi döntőjébe. Ők a mozgalom kiírásának megfelelően a Henter-kúriát fogadták örökbe.

Gergely Imre

2023. április 11., 16:232023. április 11., 16:23

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket programba most kapcsolódhattak be először 5–8. osztályos diákok (eddig a középiskolásokhoz szólt a kezdeményezés), és egy csíkszentimrei csapat igazán sikeresen teljesít:

bejutottak a székelyföldi döntőbe, ahol Hargita megyét képviselve egy háromszéki és egy Maros megyei csapattal mérik majd össze tudásukat.

Amint azt vezetőjük, András Éva történelem-földrajz szakos tanárnő elmondta, múlt év októberétől számos feladatot sikerült jól teljesíteniük, kezdve a közösségi médiában létrehozott – a műemléket, illetve az azt felkaroló csapat munkáját népszerűsítő – oldal létrehozásától, az egész iskolát megmozgató vetélkedő szervezéséig.

•  Fotó: Csíkszentimre örökségének őrei Galéria

Fotó: Csíkszentimre örökségének őrei

Számos kisfilmet készítettek a gyerekek, amelyekből az általuk végzett kutatások mellett a kúria jelenleg zajló felújításáról, illetve az elképzelt jövőjéről is információkat kaphatnak az érdeklődők.

„2001 óta dolgozom Csíkszentimrén, és nagyon rossz volt látni, hogy az évek alatt

Idézet
a szemünk előtt romlott le, ment tönkre a kúria, aztán nagy öröm számunkra, hogy ez megváltozott, hamarosan elkészülnek a felújítással”

– mondta el András Éva.

Hirdetés

A 18. században barokk-reneszánsz stílusban emelt épület Alcsíkon egyedinek számít. A Henter család udvarháza később egyházi tulajdonban is volt, míg a kommunizmus idején a kollektív gazdaság vegyszertárolónak is használta. Később magánkézbe került, és ez alatt indult rohamosan romlásnak. Miután a helyi önkormányzat megvásárolta, egy, a Regionális Operatív Programban nyert pályázatnak köszönhetően kezdődhetett el a felújítás.

Most az utolsó simítások zajlanak, május végére készülnek el vele

– derül ki a Csíkszentimre örökségének őrei által készített kisfilmekből. Ugyanitt megtudhatjuk azt is, hogy kulturális célt szolgál majd a műemlék, falumúzeum és többek közt a könyvtár is itt kap helyet. A szentimrei csapatnak a Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő székelyföldi döntőn színdarabban kell bemutatnia, ismertetnie a Henter-kúriát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Medvék, eltévedt turisták, természetvédelem: mozgalmas évük van a hegyi csendőröknek

A Hargita megyei hegyi csendőröket gyakran riasztották medvék miatt, de ezen kívül eltévedt embereket is kerestek, és az erdei termények illegális gyűjtését is megpróbálták visszaszorítani. Az alakulatnak idén 19 esetben kellett beavatkoznia.

Medvék, eltévedt turisták, természetvédelem: mozgalmas évük van a hegyi csendőröknek
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak

A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.

Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak
2026. október 12., hétfő

Augusztusban is jelentős volt a természetes népességfogyás Romániában

Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Augusztusban is jelentős volt a természetes népességfogyás Romániában
2026. október 12., hétfő

Haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége Romániának a kormányfőjelölt szerint

Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy Romániának haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége, mert a romániaiakat érintő konkrét problémák sürgős megoldást igényelnek.

Haladéktalanul teljes jogkörű kormányra van szüksége Romániának a kormányfőjelölt szerint
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Cáfolja az ellene felhozott visszaélési vádakat az Országos Meteorológiai Igazgatóság vezetője

Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vezérigazgatója Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter kijelentéseire reagálva vasárnap este határozottan cáfolta az intézmény költségvetési visszaéléseivel kapcsolatos vádakat.

Cáfolja az ellene felhozott visszaélési vádakat az Országos Meteorológiai Igazgatóság vezetője
2026. október 12., hétfő

Helyenként jelentős mennyiségű eső hullhat

Jelentős mennyiségű eső miatt adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több régiójára.

Helyenként jelentős mennyiségű eső hullhat
2026. október 12., hétfő

Nosztalgiázni hívnak a magyar rajzfilmek legendás szereplői: Misi mókus, Pom Pom és Vuk is beköltözik a Csíki Moziba

A magyar mesefilmgyártás aranykorának ikonikus szereplőivel és a múlt század meghatározó játékaival találkozhatnak a látogatók az „Egyszer volt…” retro mesék, retro játékok című kiállításon, amely Gödöllőről, Csíkszereda testvérvárosából érkezik.

Nosztalgiázni hívnak a magyar rajzfilmek legendás szereplői: Misi mókus, Pom Pom és Vuk is beköltözik a Csíki Moziba
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Egymillió veszettség elleni rókacsalit szórtak repülőből Hargita megyére

A veszettség terjedésének a megfékezése érdekében sok, oltóanyagot tartalmazó rókacsalit szórtak ki a természetben Hargita megyében. A fertőzés megjelenése okozta aggodalom miatt a kutyák és macskák veszettség elleni oltáskampánya is jól halad idén.

Egymillió veszettség elleni rókacsalit szórtak repülőből Hargita megyére
2026. október 12., hétfő

Közel százezer vállalkozást jegyeztek be nyolc hónap alatt Romániában

Az év első nyolc hónapjában 94 078 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 2,09 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) vasárnap közzétett adataiból.

Közel százezer vállalkozást jegyeztek be nyolc hónap alatt Romániában
2026. október 12., hétfő

A meleg, száraz ősz után itt a szomorú, csapadékos ősz

Lehűléssel, csapadékkal érkezett meg az ilyenkor megszokott időjárás térségünkbe is.

A meleg, száraz ősz után itt a szomorú, csapadékos ősz
Hirdetés