
Szándékosan bogyós növényzetet ültettek, így öt-hatféle madárcsicsergést lehet hallani a Cinege óvoda udvarán
Fotó: Haáz Vince
Egyre kevesebb olyan óvodai csoport van Marosvásárhelyen, amely nem napköziotthonos programmal fogadja a kicsiket, vagyis olyan, amelyben nem ebédelnek és alszanak délután a gyerekek, hanem csak 8-tól 12 óráig vannak óvodában. A madárbarát Cinege óvoda azon kevés intézmények közé tartozik, ahol még mindig van két rövid programmal működő csoport, amelyekre továbbra is szükség lehet, hiszen nem minden család engedheti meg magának anyagilag a hosszított programot.
2021. július 17., 18:002021. július 17., 18:00
Marosvásárhelyen a Budai lakónegyed közelében lévő Cinege óvodában – amely a közelben lévő Dacia Általános Iskola alárendeltségébe tartozik – két olyan magyar csoport működik, amelyben csak délelőtt járnak óvodába a gyerekek. Kovács Orsolya óvónővel beszélgettünk arról, hogy
Fotó: Haáz Vince
A Cinege óvodában összesen három csoport működik, egy a román tagozaton, amely egy éve már hosszított programmal várja az ovisokat, illetve két rövid programmal működő magyar csoport, ebből az egyik a George Coșbuc Általános Iskolához tartozik. A másik csoportban Kovács Orsolya óvónő tíz éve foglalkozik a gyerekekkel, vagyis a színes kis társasággal, hiszen vannak két és félévesek, és hétévesek is, illetve négy-öt gyerekes családok gyerekei, egykék és egyedülálló szülők által nevelt gyerekek is – mesélte lelkesen az óvónő.
– magyarázta az óvónő a vegyes óvodai csoport előnyeit. Tőlük öt gyerek ment el iskolába idén, így öt gyereket tudnak felvenni, egyelőre ketten iratkoztak be. A másik csoportban csak öt gyerek maradt, onnan tizenegyen mentek iskolába, oda több gyereket várnak.
Fotó: Haáz Vince
Amióta napközivé vált a román csoport, népszerűbb lett, és a magyar tagozaton is régóta gondolkodnak ezen, de az óvónő úgy véli, hogy továbbra is szükség van rövid programú csoportokra a városban.
– magyarázta.
Fotó: Haáz Vince
A Cinege óvoda csoportja három éve megnyerte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a belső óvodai terek berendezésére kiírt pályázatát, így jól fel tudták szerelni a helyiséget sporteszközökkel, projektorral, hangfallal. A héten pedig végre sor került az óvónő egyik régóta megálmodott tervének a megvalósítására is:
Bár szabadságát tölti a pedagógus, mégis naponta bejár. Néhány régi óvodásának a családja felajánlotta segítségét a fal lefestésében, ő az intézmény anyagi támogatásával megvette a festékeket, így lassan
Fotó: Haáz Vince
Nem hiába nevezik Cinege óvodának a marosvásárhelyi intézményt, hiszen környezetbarát óvodáról van szó – mondta el az óvónő. Pont ezért az óvoda napját a madarak és fák napján szokták ünnepelni, de a víz, a Föld, az állatok világnapjára is egész hetes foglalkozásokkal készülnek – tudtuk meg Kovács Orsolyától.
– osztotta meg velünk a lelkes pedagógus, aki cserépfigurákat készít, és előszeretettel viszi be az óvodába is azokat.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
1 hozzászólás