
Fotó: Veres Nándor
„Pedás” hangulatban került sor csütörtökön a Benedek Elek Pedagógiai Líceum saját épületének avatójára. Az intézményben öt tanterem, két szakterem és nyelvkabinet mellett titkárság, tanári szoba, igazgatói iroda és multimédiás kabinet is található.
2011. december 15., 19:162011. december 15., 19:16
2011. december 20., 19:542011. december 20., 19:54
Bár a felújított épületet már korábban átadták, és a Peda tanulói már ott kezdték a tanévet, az avatóra csak csütörtökön került sor. Az LGT Miénk itt a tér című slágere hangzott fel 10 perccel az ünnep előtt. Lukács István, az intézmény igazgatója nyitotta meg az ünnepséget és köszöntötte azokat a meghívottakat, „akik nem csalták meg Mária Valériát”.
Az igazgató kiemelte: sokan, de elegen is voltak már ahhoz, hogy a 2011–2012-es tanévet új épületben kezdjék. A Mária Valéria-épület rövid történeti bemutatása során hangsúlyozta, mivel a 20. század végére lakhatatlanná vált, a tanítóképzőt pedig kilakoltatás fenyegette, bizony, közel álltak ahhoz, hogy az iskola teljesen megszűnjön. Mint mondta, az intézmény megmaradásáért hosszas „harcot vívtak”, ezért megköszönte a kitartást a szülőknek, a megyei tanfelügyelőségnek, az érdekképviseleti szervezetek helyi és országos tagjainak, a városvezetésnek. „Az elkövetkező száz évben is az oktatás-nevelés intézményeként fog szolgálni az újjászületett Mária Valéria” – fejezte ki reményét Lukács István.
Bunta Levente polgármester a felújítás folyamatáról beszélt, számokban közölte az épületre költött összegeket. Ferenc Salamon Alpár megyei főtanfelügyelő kifejtette: reméli, sikerül megtölteni ezt az épületet Benedek Elek-es kreatív szellemiséggel. Az ünnepélyt Györfi Edina XII-es diák zárta, aki megígérte: igyekeznek jó „pedás” hangulatot csempészni az épület minden téglájába. A polgármester oklevéllel jutalmazta az iskola vezetőségét, amely „olyan viszonyulásról adott példát, ami ritka a mai világban”.
Marosvásárhelyre indult szombaton a 39 éves, mezőbodoni férfi Pal Ionel Silviu, aki a mai napig nem tért vissza otthonába – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a hazai hangszeres népzenei mozgalom és a táncházmozgalom egyik alapítója.
A marosvásárhelyi diáknapokat idén május 27–30. között rendezik meg a Vibe-fesztivál helyszínén, de a város számos tere otthont ad a rendezvénynek, amely nemcsak az egyetemistákat szólítja meg.
Az év első negyedévében 33.966 személy jutott álláshoz az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével – tájékoztatott hétfőn az intézmény.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közös bizalmatlansági indítványát akkor fogják benyújtani, amikor meglesz a 233 támogató aláírás – nyilatkozta hétfőn George Simion.
Leállították a Székely Tv műsorszórását: a helyi csatorna 16 év után, gazdasági okok miatt szűnt meg. A Csíkszeredában működő stúdió vasárnap éjjel zárt be végleg, hétfőn pedig már csak a „Nem érhető el a szolgáltatás” felirat fogadta a nézőket.
Lakóház tetejére dőlt egy fa hétfőn a Vasláb községhez tartozó Marosfőn, tűzoltók a helyszínre siettek, hogy eltakarítsák – közli a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Marian Neacșu volt kormányfőhelyettes hétfőn kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
A hétvége folyamán számos Petrom-töltőállomás maradt gázolaj és benzin nélkül. Sok helyen hétfőn sem tudták pótolni a hiányzó üzemanyagot: Baróton például napok óta nem tudnak tankolni a gépjárművezetők.
Közel harminc házat érintett egy vasárnap reggel a Vrancea megyei Soveja községhez tartozó Rucăreni településen kitört tűzvész; az épületek mintegy fele porig égett, összesen több mint 300 embert evakuáltak.
szóljon hozzá!