
A kórus az általa szervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón. Forrás: Illyés András Egyházi Kórus
A jelenleg 34 taggal működő csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórus nem csak saját egyházközségének ünnepeit tette szebbé, már több magyarországi településen is énekükkel szolgálták az Urat.
2017. december 17., 12:002017. december 17., 12:00
Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva egyházközségének jelenlegi egyházi kórusa 1999-ben alakult, amely Illyés András – aki a falu szülötteként két évig onnan kormányozta az egyházmegyét – nevét vette fel. Évente változik a kórustagok száma, jelenleg harmincnégyen énekelnek a karban – ismertette Fejér István. A kórus vezetője azt is kifejtette, hogy csíkszentgyörgyi kántori szolgálatának kezdete előtt is működött énekkar a településen, az egyszólamú kórusműveket éneklő kóristákat akkor Csiszer Árpád vezette.
A karvezető meglátása szerint minden keresztény embert azzal bízott meg a Jóisten, hogy álljon mellette, tegyen tanúbizonyságot róla. Akinek pedig jó hangot adott, annak áldozatot kell hoznia Isten dicsőítésére, azaz énekével dicsérnie kell az Urat.
Kiemelte, a régi mondás azt tartja: aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik.
Erre hívja fel a figyelmet Szent Benedek és Márton Áron püspök jelmondata is: Ora et labora – vagyis Imádkozzál és dolgozzál – fejtegette a kántor.
Mint megtudtuk, a kórus a munkát, azaz a gyakorlást rendszerint októberben kezdi, hogy az egyházközség ünnepein énekükkel szebbé tehessék a szent liturgiát. Hetente két-három alkalommal tartanak szólam- és összpróbát, hogy elsajátíthassák, elmélyíthessék a többszólamú kórusműveket. A rendszeres gyakorlás májusig tart, azt követően szünetet tartanak, hiszen a mezei munkák és nyaralások miatt már kevesebben érnek rá a rendszeres találkozásra – avatott be Fejér István.
Hozzátette, a település egyházi ünnepei mellett
de felléptek már szomszédos települések búcsúünnepein, Csíkszeredában. Továbbá énekeltek a kecskeméti ferences és piarista templomokban, Hajóson és Szegeden. Rimócon a plébániatemplom felszentelésének 100. évfordulóján tették szebbé az ünnepet, illetve énekükkel szolgáltak már Hollókőn és Dusnokon is.
Azzal kapcsolatban, hogy hogyan tartható fenn ennyi ideig a kóristák érdeklődése az ilyen típusú önkéntes munka iránt, a kántor elmondta,
– még ebben a mai rohanó és modern világban is, amikor egyre nehezebben mozdulnak ki otthonról az emberek. Megjegyezte ugyanakkor, a kórusnak állandó „magja” mellett azért rendszerint változik a létszám – egyesek ugyanis férjhez mennek, gyermeket vállalnak, vagy egyéb okból abbahagyják az éneklést.
Az énekkar tagjai
Szoprán: András Réka, Domokos Tímea, Fejér Aranka, Antal Csilla, Péter Tünde, Péter Magdolna, György Emőke, András Ágnes, Bálint Renáta. Alt: Antal Izabella, Frank Boglárka, Lukács Mária, Lukács Erzsébet, Pál Mónika, Urus Anita, Benedek Mária, István Edit, Nyírő Veronka, Tankó Boglárka, Sipos Tünde, Farkas Emese. Tenor: Fejér László, Fejér Előd, Bálint Botond, Czikó Béla, Nyírő Benjamin, Farkas Imre. Basszus: András Csaba, Fejér László, Fejér Sándor, Lukács Gábor, Nyírő Gergely, Nyírő Lajos, Tankó Barna.
Fotó: Szabó Zsolt
A kórus tagjai között van a tizenévesektől a hetven fölöttiekig minden korosztály, de az utóbbi években a fiatalok kerültek többségbe – a Bánkfalván és Szentgyörgyön működő gyermekkórusok egyes tagjai ugyanis kilencedik osztálytól beálltak a felnőtt karba – részletezte a kántor. Kiemelte, a közös munka mindig jó hangulatban zajlik, ami mellett az ünneplésekre is szakítanak időt – a névnapok, születésnapok alkalmából megénekelik egymást. Meglátása szerint ez is motiválja a kóristákat, ahogyan egy-egy vendégszereplés is nagy élmény számukra.
Meghatározó élményként is a kórustalálkozókat és külföldi énekléseket emelte ki a kórusvezető, hiszen az énekesek elsősorban ezek során tapasztalják meg a hallgatóság lelkesedését, örömét, meghatódottságát.
Munkájukat elsősorban Pál Vilmos Barna helyi plébános, alcsíki főesperes segíti: rendszerint rendelkezésükre bocsájtja a jól fűtött hittanteremet, a plébánián fénymásolhatják a kottákat, állja a kórustalálkozókra való utazás költségeit, illetve szükség esetén annak szervezésében is segít.
A helyi önkormányzat is nyújtott már támogatást számukra, ahogy a két falu közbirtokossága is besegített például az idei Csíkszentgyörgyön tartott alcsíki kórustalálkozó szervezésébe. Ami a fellépőruhákat illeti megtudtuk,
egyéb egyházi ünnepek alkalmából viszont a korábban a helyi önkormányzat felajánlásából készíttetett kórusruhákban énekelnek. A mappákat Pálfi János plébános támogatásával szerezték be, amelyek közül 15-öt rövidesen kicserélnek, azokat amelyek a használattól jobban megsérültek – ezt is a plébánia támogatásával oldják meg – foglalta össze Fejér István.
Záró gondolatként Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója okán egy tőle származó idézetet is kiemelt, amely véleménye szerint rámutat az éneklés lényegére is:
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!