Ajánlották magukat

A Magyarországra utazó román vendégek kimondottan szállodában szeretnek megszállni – derült ki az egyik csíkszeredai háromcsillagos szállodában tartott szakmai beszélgetésen, ahol az is elhangzott, hogy az anyaországot 2010-ben 17 millió külföldi látogatta meg.

Kozán István

2011. május 19., 17:302011. május 19., 17:30

2011. május 19., 18:252011. május 19., 18:25

Ráduly Róbert Kálmán Csíksomlyóra hívott minden vallásos embert. Reklámarc

A Fenyő Szállodába hívták a térség turisztikában jártas szakembereit csütörtökön, amikor ismertették a négy országban jelen lévő, huszonkét hotelből álló szállodalánc ez évre vonatkozó ajánlatait. Érdekességként elhangzott, hogy Románia immár Magyarország ötödik piacává lépett elő, vagyis egyre több romániai dönt úgy, hogy meglátogatja az ottani termálfürdőket.

„Vannak dolgok, amiről nálunkfelé az emberek azt hiszik, hogy értenek hozzá. Ez a foci és a hoki mellett például a turizmus. Tény, hogy ez, a városunkban található szálloda valóban minőségi szolgáltatást nyújt: a háromcsillagos árakért négycsillagos ellátást biztosít. Tapasztalataim szerint a világon mindez fordítva szokott lenni” – mondta felszólalásában Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki arra biztatott mindenkit, hogy pünkösdkor látogasson el Csíksomlyóra, mert „itt lehet igazán megtapasztalni a vallási turizmus lényegét”.

Dr. Mélykúti Ferenc, a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus konzulja is jelen volt az eseményen. A diplomata úgy látja, a gazdasági válságból előbb-utóbb kilábaló két ország, Románia és Magyarország egyre nagyobb hangsúlyt fog fektetni saját idegenforgalma fejlesztésére. A szakmai eseményre ellátogatók egyetértettek abban, hogy Magyarország a következő években az egészség- és a gyógyturizmusra fókuszál, épp ezért a magyarországi szállodák még több pénzt fognak erre fordítani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés