
Fotó: Dézsi Károly
Idén immár második alkalommal szervezi meg az udvarhelyi terepjárósok társasága a rászorulók megajándékozását. Legutóbb két éve volt hasonló akciójuk, amikor is százötven hátrányos helyzetű időst és gyereket leptek meg karácsony előtt egy csomaggal. Ezúttal is hasonló rendezvényre készül a terepjárós társaság, amin ugyancsak 150 ajándékot visznek el nehezen megközelíthető helyekre.
2010. december 15., 12:052010. december 15., 12:05
December 22-én, szerdán indul útjára az a csapat, amely meglepni készül a hátrányos helyzetben élőket. Udvarhely környéki településekre visznek főképp élelmiszerből álló csomagokat – a gyerekeknek viszont játékot is ajándékoznak. Az idei akció során a terepjárós társaság be kívánja vonni a polgármestereket is, magukkal viszik őket, hogy lássák, kiknek juttatnak egy kis támogatást. Ettől függetlenül a kezdeményezés teljesen politikamentes lesz. Boros Csabát, az egyik terepjárós társaság, a Siculus Off-Road Klub elnökét, az akció egyik kezdeményezőjét kérdeztük a részletekről.
- Milyen célból indították útnak ezt a példás kezdeményezést?
- Második alkalommal szervezzük meg, tulajdonképpen már hagyományőrzésnek is nevezhető. Ez már egy országos szintű kezdeményezés, amelyhez idén civil szervezetek, egyházak és közéleti személyiségek is csatlakoztak. Az udvarhelyi terepjárósok társasága olyan családokhoz vagy egyedülálló személyekhez juttatja majd el a csomagokat, akik rászorulnak. Ezzel is megpróbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy egyesek milyen nehéz helyzetben élnek.
- Előző akciójuk során, két évvel ezelőtt milyen tapasztalatokkal tértek haza az ajándékosztó útról?
- Nagyon megható volt, felnőtt emberekként is nehéz volt könnyes szemek nélkül végignézni, hogy egyesek mennyire örülnek egy ilyen ajándéknak. Például az egyik csomagot kapó személy nem tudta elképzelni, mivel érdemelte ki, látszott rajta annak az érzésnek a hiánya, hogy valamit ingyen kap az ember.
- Kikből áll ez a terepjárós társaság?
- Tulajdonképpen olyan vállalkozókból és lelkes személyekből, akik minden apró pénzt összetéve próbálnak a cél nemes érdekében cselekedni. Idén a Dévai Szent Ferenc Alapítvány is csatlakozott akciónkhoz, az egyház által száz csomaggal társultak.
- Hova juttatnak el ajándékot?
- Olyan helyekre visszük el a csomagokat, ahova, mondhatni, az angyal is csak szánnal jár, tehát nehezen megközelíthető, így például Üknyéd, Fenyőkút, Varság, Pálpataka, Békás-tanya, amely települések községközpontjának polgármestereitől elkértünk egy listát a szegényebb családokról, akik rászorulnak az efféle támogatásra.
- Mi lesz a csomagban?
- A Merkúr és Szuper üzletekben már ki van helyezve egy nagy kosár, amibe mindenki beleteheti adományait. Olyan, mindennapi élethez szükséges élelmiszereket teszünk a csomagba, mint az olaj, cukor, rizs, de belecsempészünk különlegességeket is, valamint a gyerekeknek játékok is lesznek.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!