
Fotó: Haáz Vince
Jól halad a két évvel ezelőtt beszakadt marosvásárhelyi Poklos-híd újjáépítése – közölte lapunkkal a munkálatot megrendelő városháza. Ott jártunkkor a szakemberek éppen a hídfelület zsaluzásán dolgoztak, ezt követően következhet a beton öntése.
2018. április 25., 19:232018. április 25., 19:23
2018. április 25., 19:252018. április 25., 19:25
A polgármesteri hivatal illetékesei szerint, amennyiben sikerül tartani a feszített iramot, nemsokára ismét megnyílhat a város legnagyobb lakónegyedének, a Tudornak két részét összekötő híd és ezennel az Arató utca.
A híd ezelőtt két évvel szakadt be egy húsztonnás daru és az általa emelt rakodógép alatt. Mindkét munkagép a patakba zuhant, melynek medrét a vízügyi hatóság utasítására készültek kitisztítani. A környék lakói akkor úgy vélték, a tavaszi járdaátalakítás gyengítette meg a híd struktúráját, az önkormányzat álláspontja szerint azonban a darunak nem lett volna mit keresnie a járdán.
Az önkormányzat közterületekért felelős igazgatója, Florian Moldovan a vízügyi hatóságot okolta a történtekért. Mint kifejtette, amennyiben a munkálatok elvégzésére az országos vízügy engedélyt kér a polgármesteri hivataltól, megtudhatta volna, hogy a járda struktúrája nem azonos az úttestével.
Fotó: Haáz Vince
„Amennyiben mi vagyunk a hibásak, vállaljuk a felelőséget és a következményeket” – nyilatkozta a balesetet követő órákban lapunknak Călin Fokt, a Maros megyei vízügyi igazgatóság szóvivője. A felek időközben abban egyeztek meg, hogy független szakértőkre bízzák a baleset körülményeinek megállapítását. A híd újjáépítésének munkálatait a városháza vállalta magára, amennyiben viszont kiderül, hogy a vízügyet terheli a felelősség, az Apele Române kénytelen lesz fedezni a költségeket.
A becslések szerint a két munkálatnak azonos időben kell befejeződnie.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
szóljon hozzá!