
Nem mindegy, milyen vizet töltünk a pohárba. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Négy faluban ötven kútból vett vízmintát vizsgáltak meg szakmai gyakorlat keretében a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának környezettudomány szakos, másodéves hallgatói, és kiderült, mindenik vizsgált víz iható – tájékoztatott Antal Noémi egyetemi adjunktus.
2017. december 12., 20:112017. december 12., 20:11
2017. december 12., 20:152017. december 12., 20:15
November folyamán Árkos, Kőröspatak, Kálnok és Gidófalva kútjaiból vettek mintákat, melyek fizikai-kémiai paramétereit vizsgálták, a Kovászna megyei önkormányzat támogatásával. Ellenőrizték az ammónia-, a nitrit- és nitrátkoncentrációt, a pH- értéket, a vízkeménységét, illetve a vezetőképességet. Az eredmények szerint
a szennyezettség mértéke nem haladta meg a megengedett értéket, további mikrobiológiai elemzésekre már nem is volt szükség. Antal Noémi lapunknak elmondta, Gidófalván azzal szembesültek, hogy alig van már víz a kutakban, nehéz volt a mintavétel is, ám épp ebben a faluban az egyik mintánál magas vastartalmat mutattak ki, valószínű
Minden esetben megállapították, hogy kemény a víz, miközben a szabvány ötös, a tízes pedig még elfogadott (10 mg/l CAO), az Olt menti falvakban ennek a két-háromszorosa, de ötvenes értéket is mértek. Az ilyen vizek
Az adjunktus elmondta, az értékek változók, valószínű, ha nyár elején gyűjtik be a mintákat, amikor a gazdák szórják a műtrágyát, rosszabb eredményeket kapnak. Ám a talajnak néhány hónap is elég, hogy regenerálódjon, azonkívül a kutak elég mélyek, mire oda lejut a szennyezés, a baktériumok egy részét már lebontják. Ugyanakkor az is javítja a kutak vizének minőségét, hogy a nagy gazdaságokat kiköltöztették a településekről, a háztartások többségében már nem gazdálkodnak, legtöbb egy-két tehenet tartanak, ezzel pedig nem szennyeznek jelentős mértékben.
A vezetékes vizet folyamatosan ellenőrzik, ám a magánkutak bevizsgálását a tulajdonosnak ki kell fizetnie – mondta el megkeresésünkre Ágoston László, a Kovászna Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Rámutatott, 230 lejbe kerül az elemzés, ám ha a kútvizet használják főzésre, fogyasztásra, ezt mindenképpen ajánlatos elvégezni, hiszen minden eset egyedi.
hiszen a magas nitrit- és nitrátkoncentrátum a kisbabáknál methemoglobinémiát, vagy másként kékcsecsemő-szindrómát okozhat. Az elmúlt években három hasonló eset volt Kovászna megyében.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!